Pozitív gondolkodás, pozitív kommunikáció, pozitív visszajelzés – halljuk magunk körül folyvást ezekben a nehéz időkben is. Na jó, de mitől pozitív egy gondolat? Például attól, hogy a „nehéz” időket szívesebben nevezi kihívásokkal teli időknek, amikben képes meglátni a lehetőséget. Vagyis ezek az idők számos új lehetőséget hoznak magukkal, amellett, hogy megfosztanak számos megszokott lehetőségtől.

Fogalmazz igenekben!

Aztán attól is, hogy igenekben fogalmazunk mind gondolatban, mind szóban. A magyar nyelv az egyik legjellegzetesebb tagadó nyelv, gyakran dupla, sőt tripla tagadásokkal tarkítjuk kéréseinket, véleményünket (pl. „nem, semmi esetre sem engedem meg”, „se nem fekete, se nem fehér”), amiből aztán ember legyen a talpán, hogy kiderítse, mit is szeretnénk valójában.

Hányszor fordult már elő veled, hogy arra a kérdésre, hogy „mit szeretnél ma csinálni?” azt a választ adtad, hogy ma nem szeretnék moziba menni. Majd jött egy újabb kérdés, ami állításra sarkallna, de te helyette tagadólag folytatod tovább és arról beszélsz, hogy mit nem szeretnél. (Végül, marad a mozi.)

Vajon hányszor fordult már elő veled, hogy azt mondta neked a pedagógus, hogy „ne hintázz a széken”, „ne forgolódj dolgozatírás közben, mert elveszem tőled a papírt!”. És te tovább hintáztál a széken és tovább forgolódtál – mi mást is tehettél volna, hiszen ennyi erővel akár azt is kérhetted volna cserébe a tanártól, hogy legyen szíves és ne gondoljon egy rózsaszín elefántra kék csokornyakkendővel a nyakában. Ugye, ezt nem lehet nem elgondolni (ó, dupla nemek ismét, sic!).

Nemek helyett tanuljunk meg igenekben gondolkodni és azt kérni, azt mondani, amit szeretnénk, hogy megvalósuljon, így nagyobb eséllyel érünk célt. Adjunk alternatívát a széken való hintázás helyett, pl. „kérlek, tedd le mindkét talpadat a földre és tartsd a széket mind a négy lábával egyensúlyban a földön”. Irányítsuk fókuszunkat azon dolgok felé, amikre vágyunk, esős időben az eső kárhoztatása helyett a napsütést preferáljuk. Ha így teszünk, sokszor hamarabb megkapjuk azt, amit szeretnénk, mint ha azzal vagyunk elfoglalva, ami káros. Ez nem a szemellenzés módszere és nem is az eső eltüntetéséé, hanem „csak” az építő fókuszunk előnyben részesítése a romboló helyett.

Keresd a sárga pillangót!

Tél volt, és az egyik egyetem pszichológia professzora úgy döntött, a hallgatóinak bebizonyítja a fókusz vonzó erejét. Azt kérte tőlük, hogy gyűjtsenek sárga pillangókat. Fotózzák le, hozzanak el neki minél több bizonyítékot. Erre kaptak két hetet.

Tél volt, a városban a pillangók még egy szerelmes gondolat sem voltak, pillangó édesanyjuk és pillangó édesapjuk még csak nem is találkozott egymással. A diákok a kezdeti felháborodás után sikerrel vették az akadályt, olyannyira megdöbbentette őket a professzor kérése, hogy nem tudták kiverni a fejükből ezt a méltatlan elvárást.

Mígnem egy borongós nap arra ébredtek, hogy úton útfélen pillangókra bukkannak. Hol egy matricán, hol egy könyv illusztrációja között, hol egy plakáton, hol a rádióban emlegették a különböző sárga pillangó fajtákat, és így tovább.

Az eset kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit lehet, hogy már te is átéltél, amikor vettél egy új Skodát. És attól a naptól kezdve, hogy kiszabadultál vele az utakra, naponta észlelted, mintha több tucatnyi Skoda robogna el körülötted, csak úgy a semmiből gomba mód szaporodva, pedig az autókereskedők esküdtek arra, hogy hirtelen nem nőtt meg exponenciálisan a hazai Skoda eladások aránya. Mi változott akkor? A te fókuszod, amely immár kihegyeződött a Skoda csodálatos márkájára, hogy te boldogan integethess a szemben elhaladó csoda-Skoda-sofőrökre.

Ide tartozik a pedagógiában jól ismert Pygmalion-effektus alaptörvénye – ahogyan párja a Gólem-effektus már kevésbé celeb, de nézzél utána bátran.

A látásmód mint gyógyír

Még egy gondolat, mielőtt még a harmadik témánkra térnénk rá. Már az ókori görögök is… – igen, közülük például Epiktétosz sztoikus filozófus feltehetően az i. sz. 70-es években megállapította – amit aztán a pszichológia tudománya nem győzött ujjongva újra és újra felfedezni több, mint ezer és sok száz évvel később –, hogy „az emberek nem a dolgoktól félnek, hanem attól, ahogy látják őket”. Ez a mondat azt takarja, hogy ugyanannak a dolognak, helyzetnek többféle jelentést is tulajdoníthatunk.

Amikor azonban érzelmileg érintettek vagyunk, hajlamosak vagyunk ugyanazt szajkózni, és beleragadni például a negatív értelmezési keretbe (mert lássuk be, van, aki könnyebben és tartósabban ragad bele a negatív gondolat örvényeibe, mint a gyorsan elillanó pozitív gondolatainak gomolyába), ez pedig akadályoz minket a problémamegoldásban és a döntéshozásban.

Van azonban erre egy gyógyír, aminek gyökere az NLP-ben, a neuro-lingvisztikus programozás nevű módszerben található, a neve pedig: reframe, amit jobb híján átkeretezésnek szokás magyarra fordítani (bár ehhez a képkeret készítőknek semmi közük). A módszer segít abban, hogy egy állítást több szemszögből is megvizsgáljunk, megértsünk, értelmezzünk és pozitívvá, azaz nekünk kedvezővé dolgozzuk át a jelentését.

Az átkeretezés hatására változik az érzelmi hozzáállásunk vagy az értelmezésünk, az, hogy milyen jelentést tulajdonítunk az adott dolognak, hogy milyen következtetésre jutunk azzal kapcsolatban. Így tudjuk túlzott borúlátásainknak elejét venni vagy hátáltató hiedelmeinket átírni.

Az átkeretezés révén ismét erőforrással teli, „képes” állapotba kerülhetünk, azaz mozgósítani tudjuk az erőforrásainkat, és rugalmasan keressük a megoldást az adott helyzetünkre. Például, lehet egy olyan kósza gondolatunk, hogy „Jól elszúrtam ezt a randit. Á, ez nem megy nekem.” Keretezzük át így: Hogy is van ez valójában? Hány randim is volt eddig? Hol? Kikkel? Milyen volt a reakció utána? Mi is a valóság? A legjobb randim mitől volt olyan romantikus? Hm, lehet, hogy mégsem szúrtam el, hanem…

És itt értünk vissza oda, ahonnan elindultunk: egy nehézségre tekinthetünk problémaként vagy pedig lehetőségként. De az is lehet, hogy nem „vagy” helyzetről, hanem „és” helyzetről van szó. Ez is egy pozitív, hozzáadáson alapuló gondolat. Hiszen a fejlődés mindig hozzáadásból jön létre, nem elvételből.

Rajtunk múlik, hogy milyen a külső-belső kommunikációnk, és hogy mennyire tartjuk kézben a gondolatainkat, érzéseinket és hangulatainkat.

Hosszabb mondat = informatívabb és pontosabb visszacsatolás

A harmadik témánk, amit érintünk, a pozitív visszajelzés. Carol Dweck és kutatócsoportjának köszönhetően ma már magabiztosan állíthatjuk, hogy a teljesítményre irányuló pozitív visszajelzés (vagy más néven dicséret) fokozza a teljesítményt, a kompetencia érzetet. Míg a személyiségre irányuló pozitív címkék hátráltatják, sőt egyenesen gátolják ezeket.

Tehát ahelyett, hogy azt mondanánk gyermekünknek (vagy párunknak, esetleg főnökünknek), hogy „milyen fantasztikus / ügyes / szép / okos” stb. vagy, helyezzük át a fókuszt a minősítésről az értékelésre, vagyis mondjuk azt – lehetőleg énközléssel -, hogy „nekem nagyon tetszik az, ahogyan ezt a rajzot elkészítetted / nagyon elégedett vagyok azzal, ameddig ma eljutottál / becsülöm a problémamegoldó képességedet, mert 6 percbe se telt, és rájöttél, mi okozza a dugulást” stb. Ezek a mondataink kétségkívül hosszadalmasabbak lesznek, de sokkal többet mondóak, tartalmasabbak és egyértelműbbek.

Plusz hozadéka, hogy ez ellenkező irányban is jól működik. Például akit ilyen kommunikáció vesz körül, míg felcseperedik, inkább hajlamosabb lesz az őt ért negatív visszajelzéseket úgy fogadni, hogy az egy (hasznos) nézőpont (lehet), de csak egy nézőpont a sok közül, azok közül, ahogyan őt látják mások, és nem kell magába roskadnia azt képzelve, hogy ő értéktelen, haszontalan, netán buta. Egyszerűen azért, mert negatív címkézés és minősítés helyett, a teljesítményére irányuló visszajelzéseket kap, például azt, hogy „ez a feladat most 40%-osra sikerült a 100%-ból, nézd meg, miket rontottál el, beszéljünk róla, hogyan tudnád kijavítani.”

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy gondolatainkon változtatni éppúgy folyamatos önmunka eredménye, mint egy kert gondozása. Gondolataink mezején olykor sáskák, kígyók, bogarak is szállást kapnak és valószínűleg velük együtt teljes az ökoszisztéma. Csak maradjanak ép fáink, virágozzék a kertünk, ültessünk el magunkban minél több építő, egészséges magot, s locsoljuk, gondozzuk töretlen optimizmussal.