ERŐSSÉGKÖZPONTÚ OKTATÁSI PROGRAMOT INDÍTUNK
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 2049
Idén a Boldogságóra program mellett elindítjuk a régóta dédelgetett Erősségközpontú Oktatási Programunk pilot verzióját, aminek múlt héten – személyesen és online – tartottuk meg az első képzését.
Az Erősségközpontú Oktatási Programunk olyan, a pozitív pszichológián belüli erősségközpontú módszertanon alapuló program, amellyel segíthetünk a gyerekeknek és a fiataloknak felfedezni és használni az erősségeiket, valamint kifejleszteni az alkalmazáshoz szükséges alapvető készségeket. A program a Martin Seligman és Christopher Peterson által meghatározott 24 karaktererősségre és a gamification módszertanára épül.
A program egy tanéven keresztül tart, hetente legalább egy 45 perces foglalkozás megtartásával.
A program kivitelezéséhez szükséges szakmai anyagokat folyamatosan biztosítjuk a jelentkezők számára, amelyeket szabadon alakíthatnak saját kreativitásuk felhasználásával. A program végén a legjobb gyakorlatoknak helyet biztosítunk a készülő kiadványainkban.
A programban való részvétel egyik feltétele volt a 30 órás akkreditált képzésen való részvétel, amelynek első alkalma lezajlott, a következőt pedig októberre tervezzük.
A programban résztvevő pedagógusok vállalták, hogy a kutatásban is részt vesznek, amely a program hatékonyságát hivatott vizsgálni adott intézményen belül.