Zalaegerszegi Belvárosi 1. számú Óvoda, Zalaegerszeg, Kis utca 8.

42790123_238474340181115_2798734456830033920_n.jpg

A heti témánkhoz ( az erdő növényei: fák, bokrok, cserjék) kapcsoltuk a Hála témát, mely során a gyerekek elkészítették saját fájukat rajzolás, vágás, színezés technikával. A háláról való beszélgetés és a háladal meghallgatása után arra ösztönöztük a gyerekeket, hogy a fák együtt alkossananak egy erdőt, amit megtöltünk hálával, köszönettel. Mindenki hálaleveleket készített, vagyis színes papírlevelekre rajzolták le, kinek és miért hálásak, majd ezeket felragasztották saját fájukra. Az erdőt az előtérbe helyeztük ki, hogy a szülők bevonása is megtörténhessen. Kértük a gyerekeket, hogy bíztassák szüleiket is hálalevelek készítésére és ragasszák fel gyermekük fájára. A következő téma feldolgozásáig folyamatosan gyarapodnak a levelek a fákon , mi pedig folyamatosan figyeljük, nyomon követjük, megbeszéljük a hálaleveleken látottakat.

Képek