Boldogságóra Program

Írás/ Mese
Csillagfény
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, élt egy öreg király. Ennek az öreg királynak volt egy csodaszép leánykája. Ezt a királylányt Csillagfénynek hívták. Akárki, akármilyen szomorú volt, mindenkit fel tudott vidítani, meg tudott nevettetni. Még a legelveszettebb embernek is visszaadta életkedvét.
Boldogság uralkodott a királyi udvarban. De nem csak az udvar élt boldogan, hanem az egész királyság. Mindenki megtanulta Csillagfénytől, hogy jöhet bármi, nem kell félni tőle, hiszen minden rosszat valami jó követ. S ha mégis volt olyan alattvaló, aki félt valamitől, Csillagfény magával vitte a palota mögötti dombra, ahol varázsütésre elszállt az aggodalma. Mindenkinek mesélte, hogy pici királylány korában szülei összevesztek valami miatt, ő nagyon kétségbe esett. Sírt, zokogott. Akkor még a kedvenc dajkája sem tudta megvigasztalni. Ebben a nagy szomorúságában kiszaladt a palota mögötti dombra. Ide soha nem engedték el azelőtt. Felnézett az égre, meglátta a bárányfelhők mögül előbújó napsugarakat, meghallotta a madarak énekét és nyomban jobb kedve lett. Hírtelen valami suttogást hallott:
– Csillagfény, Csillagfény! Miért sírsz? Neked nem szabad sírnod. Feküdj le aludni, mire felébredsz, minden jóra fordul!
Megfordult, és látott egy ragyogó tündért. Akkor, mintha álomport hintettek volna rá, elálmosodott. Arra ébredt, hogy egy vadalmafa tövében fekszik és hangosan kacag. Hangos kacagással az arcán visszarohant a palotába. Akkor már mindenki őt kereste. Szülei békét kötöttek. Hirtelen újra hallotta a suttogást:
– Csillagfény, Csillagfény! Miért sírsz? Neked nem szabad sírnod. Feküdj le aludni, mire felébredsz, minden jóra fordul!
Újra látta a ragyogó tündért. Csillagfény ekkor hálás lett. Sokkal jobban kezdte érezni magát. Bármi rossz történt körülötte, kívánta az estét, hogy lefeküdjön, s reggelre minden rendben legyen.
Így teltek napjai. Tele reménnyel, amit szerteosztott apja népe között. Mindenki boldogan élt, hiszen Csillagfény derűt hozott a legborúsabb napokra is.
Történt egyszer, hogy a szomorúság boszorkája megelégelte az örökös vidámságot és boldogságot. Irigykedett, mert neki mindig rossz kedve volt. Örökké elégedetlenkedett, még a levegő is megkeseredett körülötte. Elhatározta, hogy elküld egy sárkányt a boldog királyságra. Úgy is tett. Hívta a szolgáit. Megparancsolta nekik, kerítsék elő a gonoszság sárkányát. Jött is nemsokára tüzet okádva, bajt és veszedelmet hordozva. Végigsöpört Csillagfényék országán. Minden ember lelkébe aggodalmat ültetett. Hiába járt-kelt Csillagfény, hogy felvidítsa a népet. Nem volt hatalma szavainak. A sárkány erősebb volt.
Csillagfényt is hatalmába kerítette az elkeseredés. Ugyan azt érezte, mint pici királylány korában. Félt, rettegett. Már nem hallotta a ragyogó tündér suttogását. Elveszettnek érezte magát. Reményvesztettnek. Csak sírt, csak zokogott. Arca sápadt lett, lefogyott, mint a hold. Nem érdekelte semmi. Édesapja csatát csatára vesztett. Mindenütt csak jajszót lehetett hallani. Elfelejtette Csillagfény azt a varázsszót, hogy REMÉNY. De nem ám csak a királylány felejtette el. Elfelejtette az egész ország.
Ekkor egyik éjszaka különös álmot látott Csillagfény. Látta a palota mögötti dombot, amire ezer és ezer csillag hullott le egyszerre az égből. Felugrott ágyából, rohant ki a palotából egyenesen a domb felé. A sárkány elkapta és magával ragadta. Hajnalodott. A szomszéd király fia éppen csatasorba állította katonáit, amikor elrepült felette a tűzokádó sárkány. A királyfit annyira rabul ejtette a leány szépsége, hogy csapatával a sárkány nyomába eredt. Megküzdött vele életre-halálra. Kiszabadította Csillagfényt, aki akkor már hallotta a ragyogó tündér suttogását:
– Csillagfény ne félj! A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.
Csillagfény erre hangos kacagásba kezdett. Kacagott, kacagott. Ez a boldog kacaj beszállt a királyfi szívébe, lelkébe. Azonnal lángra gyújtotta szívében a szerelmet a leány iránt. Hazavágtattak az öreg királyhoz, feleségül kérte Csillagfényt. Véget ért a két királyság közötti hosszú háború. Nagy lakodalmat csaptak, békében és boldogságban éltek. Ha valahol felütötte a fejét a szomorúság, azonnal odasietett Csillagfény az ifjú királlyal és elkergették azt. Az emberek szívében elvetették a remény magvait.
Holnap legyenek a Ti vendégeitek. Ne feledjétek: A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét. Ha valami bánat ér, feküdj le aludni, reggelre köddé válik, s szertefoszlik.

Képek