Vigyázz, kész, rajt!

20220131_143411.jpg

A Boldogságóra Megküzdési stratégia témájához hangoltam a hét anyagát, így a foglalkozásokat jártuk körül a Sünikékkel. Megkérdeztem tőlük, hogy mit jelent a „foglalkozás” szó. Volt, aki szerint : „ha unatkozunk, foglalkozzunk valamivel”, egy kisfiú azonban nagyon frappánsan megfogalmazta: „Dolgozással foglalkozunk.” Megbeszéltük, hogy a szülőknek mi a foglalkozása, és, hogy „Mi leszel, ha nagy leszel?” Miután mindenki elmondta, megbeszéltük, hogy mit kell tenni azért, hogy megvalósulhasson a tervük.(kijárni az ovit, az iskolában tanulni, és utána tud dolgozni a választott foglalkozásban.
A foglalkozást a feszítő mozgással fejeztük be: nyújtózkodtunk, mint a fák, azonban a feszítés után a „Fújja a szél a fákat” mondókára ellazítottuk magunkat, majd újra feszítés, lazítás követte egymást.
A szabad játék ideje alatt több képességfejlesztő játékkal is játszottunk, párosítottunk, a „Mit használnak?” játékkal a foglalkozásokat az eszközökkel, illetve egy másik párkereső játékkal is, ahol az egyik gyermek kapta az eszközt, a másik azt, ahol az ember van, aki a foglalkozást végzi. Ha ráismertek egymásra, egyszerre tehették le a puzzle-t.
Az ajánlás szerint megnéztük a kisfilmet, a Strucc és a pingvin versenyéről. Többször is megnéztük egymás után, nagyon tetszett a gyerekeknek. Megbeszéltük, hogy milyen állatokról szól a kisfilm, hol élnek, mik a testi jellegzetességeik, és a strucc miért dugta be a fejét a homokba. Tudatosítottam bennük, hogy hiába gyorsabb, mint a totyogó kis pingvin, ha nem mert elindulni, a pingvin pedig végigment az úton, és elérte a célt.
Kézműves ötletnek a tenyérnyomat pingvint választottam, a gyerekek már saját maguk festették be a tenyerüket a fehér és a fekete festékkel, majd nyomták rá a kartonra. Differenciáltan készültek a pingvinek, aki már ügyesen tudja használni az ollót, ő próbálkozott a kivágással, a végén finomítottunk rajta. Egy közös képet alkottunk belőle, amit téli dekorációnak használunk a csoportszobában. Egy társasjátékot is találtam az óvodában, ami ügyességet, kitartást, finommotorikát is fejleszt, a pingvinek a jégtáblán. Ezzel is szívesen játszottak.
A heti tematikába beterveztem Zdenek Miller: Kisvakond és a nagy zsebes nadrág” mesét is, megnéztük közösen a filmet, sőt, a mesekönyvet is elolvastam nekik. Megbeszéltük, hogy mit kellett tenni a Kisvakondnak, hogy elérje a célját, hogyan készült a sokzsebes nadrág. Séta keretében megnéztük a Tájház udvarán a rokkát, gerebent, amiket helyettesített a Kisvakond mesében a sün tüskéje, és a pókcsalád fonása a vászon készítéséhez. Megmutattam egy kis szövőszéket, hogy szemléltessem, hogyan is szőtték a vásznat.
Ezt a témát tartalmasan körbe jártuk, jól kiegészítették egymást.

Képek