Vidám vakáció

Vidám vakáció

A Vidám vakáció tevékenységet a Malomkörzés relaxációs gyakorlattal kezdtük, ezután rövid beszélgetés által felelvenítettük a közös élményeket, jót nevettünk együtt a kalandjainkon.
Ezt követte egy Boldogság virág készítése. Ha már Hála virággal kezdtük a legelején, akkor Boldogság virággal zártuk ezt a csodás tanévet. Ez egy nagyon különleges virág, amely különleges törődést igényel. A munkafüzet 71. oldalán lévő boldogság kereke képezi a közepét. Minden kis szimbólumok kiszíneztünk és megbeszéltünk. Megerősítettük magunkban azt, hogy mindig van miért hálásnak lenni, fontos a derűlátás, a barátokra figyelnünk kell, mert velük kerek a világ, amikor csak tudunk cselekedjünk jót, bizony a céljainkért küzdeni kell (volt aki azt mondta, nyáron megtanulni biciklizni, akkor is, ha sokszor elesik ), nem feladni, sok mindennek örülhetünk, megbocsátani jó és azt is eltökéltük, hogy sokat fogunk szaladgálni, labdázni, játszani.
Az így kiszínezett kerék képezi a Boldogság virágunk közepét, melyet a gyerekek egy színes virágformára ragasztottak, melyen ez állt: Boldogság virágom így gondozom. Eztán következett a lakoma. Falalatozással zártuk le a boldogság órás tanévet.
A tevékenység közös csoportos öleléssel és tánccal zárult. (Bagdi Bella Jobb veled a világ dalára roptuk)

Képek