Végre itt a tavasz!

apro-oromok-5.jpg

Az apró örömök meglátásában igazi tanítómestereink lehetnének a gyerekek, hiszen ők még természetes kíváncsisággal mindenre rácsodálkoznak és valóban a legapróbb bogárnak, kisvirágnak, kavicsnak is úgy tudnak örülni, mintha a világ legnagyobb kincsét lelték volna meg. Fontos lenne, hogy mi felnőttek is megálljunk egy-egy pillanatra ebben a rohanó világban és észrevegyük, milyen csodálatos dolgok vesznek körül bennünket. Ha nyitottak vagyunk, és nem csak nézünk, hanem látunk is a szemünkkel akkor valóban meglátjuk a szépséget, ami megmelengeti a lelkünket.
Az apró örömök „megláttatására”nincs is alkalmasabb évszak a tavasznál. Hiszen a természet annyi szépséget kínál, hogy bőven válogathatunk belőle. A gyerekekkel élményszerző séták során megfigyeltük a nyíló virágokat, a zöldellő fákat és az előbújó bogarakat, rovarokat. Ezután különböző érzékszerveink segítségével felidéztük élményeinket, megbeszéltük ki minek örül, mit talál szépnek a tavaszban. A rövid kis rajzoltatóval megtanultunk sünit rajzolni, majd fűsünit is ültettünk, hogy az otthoni ünnepi asztal dísze lehessen. A gyerekek minden nap locsolgatták és figyelték, hogy mikor jelennek meg az első fűszálak, majd örömmel vitték haza saját sünijeiket, ami csoportunk jelképe is egyben. (2022 Süni középső)

Képek