Boldogságóra Program

2024. január

Célok kitűzése, és elérése

A mai nap a hosszú szünet utáni első nap volt, amikor a gyerekek már alig várták, hogy láthassák társaikat. Volt aki nagy öleléssel fogadta barátját. Nyugalom volt, és elmélyült játék. Nagyon helyesek voltak, behozták sokan a Karácsonyra kapott játékaik egy részét, élményekkel, szeretettel telve beszélgettek. Feltöltődtek a családi együttlét egymásra figyelésében. A folyosóra reggel kitettem két dobozt, egy piros, nevetős, és egy zöld, vigyorgós arcút. Egymással szembe, és tettem bele néhány babzsákot, amivel célba lehet dobálni egyik dobozból a másikba. Ezt benn a csoportban is megcsináltam, csak ott az egyiken cica, a másik dobozon kiskutya volt. A nagycsoportos fiaim egyre messzebb tették őket, hátha úgy is sikerül a célbatalálás. A foglalkozást, beszélgetést avval kezdtem, hogy mondtam a gyerekeknek, Boldogság hetünk van. Jaj, de valamit elfelejtettem! Már mondták is, hogy Boldog Dórit nem vettük ki a dobozból. Úúú, most mi lesz? Lehet Dóri már el is költözött Afrikába, mert olyan sokáig nem voltunk oviba! Nézzük meg benne van-e még a dobozába. De ki meri megnézni, hogy benne van-e? Volt jelentkező több is. Végül Mirtill kinyitotta. Nagy volt az öröm, mert Dóri is, a gyerekek is örömmel fogadták egymást. Dóri beszélt a célokról, amiket ki szoktunk magunk elé tűzni, és kérdezte, hogy hallották-e már, hogy mondjuk anyukájuk, vagy apukájuk tűz-e ki célt maguk elé. Erről beszélgettünk, azután elmeséltem a Titokzatos Hóembert, ami a leesett kis hó miatt még aktuális is volt. Verseltünk, énekeltünk, mert célunk, hogy felkészüljünk a fellépésére a csoportnak, ami nemsokára lesz az oviban. Kitettem a két célbadobós dobozt, és aki célzott, mondhatta, hogy milyen céljai vannak a közel, vagy a távoli jövőben. Táncoltunk egyet Bella Van nekem egy álmom zenéjére.
Kedden hóembert, és sapka sál díszt lehetett kivágni, összeragasztani. A nagyoknak kellett, a kisebbeknek lehetett csinálni. A játék után verseket gyakoroltunk, és táncoltunk Bella Repülj velem dalára. Utána meséltem, Szakács Eszter: Gyömbér és a királyné c. meséjét. A mese arról szól, hogy Cili királyné hogyan fogad el barátnak egy hörcsögöt, benne van a mesében, hogy mit eszik, milyen szükségletei vannak egy ilyen kis állatkának, milyen érzés, ha nem vigyázunk rá eléggé. És megszökik. Mivel megígértem, utána játék jött: labdát kellett gurítani célba homlokkal, pókjárásban lábbal vezetve, labdát adogatni a mellettünk lévő pajtásnak úgy, hogy csak lábbal lehetett irányítani, vagy a hátunk mögött adogani kézből kézbe, amíg vissza nem kerül ahhoz, aki elindította útjára.
Szerdán reggel három házat is építettek a gyerekek, papírtéglából, tornaeszközökből, amibe be is költözhettek, és abban játszottak. A reggeli után kézlenyomatot készítettünk, mert készülünk péntekre, amikor Rékát várjuk vendégségbe. Ez lesz az egyik ajándéka. Mikor ezzel elkészültünk, akkor két kör asztalt csináltunk, hogy a két csoport, fiúk, és lányok tudjanak dolgozni. Kaptak nagy papírt, és madáretetőt kellett készíteni. Kiválaszthattak mindent, az eszközöket, tecnikát, és együtt kellett kigondolni, elkészíteni. Meglepően jól sikerültek a munkák, amiket kiraktunk a folyosóra is, hogy bárki megnézhesse. Játékpakolás után beszélgettünk a célokról, hogy vannak távoli, s közeli célok, amiket mondjuk még ma el szeretnénk érni. Kértem a gyerekeket, mondjanak ilyeneket: „átjön hozzám Mirtill, és jókat játszunk!” „otthon is etetni fogok madarakat!” „megetetem a kiskutyám!” „legóból építeni otthon!” Én is adtam nekik célt, kértem szóljanak szüleiknek, hogy a folyosóra kitett céltáblákra írjanak célokat, és próbálják ki közösen a célbadobó játékot is. Hiszen mindenkinek van valamilyen célja!
Csütörtök reggel a spagettit evő emberkéket tettem ki, amit még tavaly készítettem, de ugyanolyan örömmel tekerték a fonalat, mintha csak most ismerkedtek meg volna vele. Tornaszobába mentünk már korán, ahol akadályokat kellett kerülni, megmászni, különböző módokon, járásokkal haladni. A padra külön ültettem a fiúkat, lányokat, és babzsákot, vagy kis kalapnak megfelelő lavort kellett hátra adogatni. A reggeli után só-liszt gyurmából hóembert készítettünk, pici fagallyak volt a két keze, szeme és gombjai szegfűszeg, kalapja műanyag kupak, újrahasznosítva. Mikor elkészültünk, megérkezett mai vendégünk Lívia, a keresztlányom, aki környezetvédelmi mérnök. A célkitűzésekről a környezetvédelem felől közelítette meg az emberek kötelességét, lehetőségeit, és hasznát. Meggyőzte a gyerekeket, hogy védeni a természetet jó. Képekkel, grafikonnal, szelektáló játékkal magyarázott, beszélgetést indított, és felkeltette az érdeklődésüket. Olyan kisgyerekek, akik nem szoktak beszélgetni a tevékenységnél, most beszélgettek, fogták Livi kezét, és meséltek, kérdeztek. Igazán jó nap volt!
Pénteken korán reggeliztünk, mert már 9 óra előtt megérkezett Tenki Réka, akit nagyon vártunk már. Olyan természetesen érkezett meg hozzánk, mintha mindig ide járna. Süteménnyel is készült. Bejött a gyerekekhez, rögtön közéjük guggolt, ült, térdelt, mikor mi volt a megfelelő testhelyzet ahhoz, hogy tudjon beszélgetni velük. Először a nevüket próbálta kitalálni. Bemutattam, megkérdeztem, hogy tudják-e mi a foglalkozása, persze mivel készültünk rá, így tudták. Azt is, hogy hol dolgoznak, illetve játszanak a színészek. Azután felkötötte a haját, elővette mesekönyvét, és mesélt. A kiskakas gyémánt félkrajcárját, mert a gyerekei kedvence. A mese után, amit végig asszisztáltak a gyerekek a ‘refrén’ mondásával, Réka elmagyarázta, hogy miután a rendező felolvassa a forgatókönyvet, a szerepek kiosztására kerül sor, így utánozták a szereplők főbb vonásait, mozdulatait. Mikor már oroszlán, és kígyó utánzás is volt, sőt Rékát egy oroszlán támadás után meg is gyógyították, akkor felajánlottam egy ügyességi játékot. Köralakítás után, szigorú kézfogásnál elindítottam a hullahopp karikát, amit úgy kellett tovább adni a társuknak, hogy nem szabadott hozzányulni. Utána kendőt adtunk körbe, amit csak csipesszel lehetett továbbítani. Szeretet alagúton lehetett átmenni, csikizést, simogatást, szép szavakat, és tapsot kérhettek. Tánc következett, Van nekem egy álmom, amit Réka is végig táncolt. Persze pihenés képpen süteményt ettünk, Rékán „összevesztek” a gyerekek, hogy hova üljön, miután kiosztotta finom csokis, saját sütésű sütijét. Ajándékot adtunk át Neki, a kézlenyomataikat albumba fűztem, ráírtam: „Hálás köszönettel, nagy nagy szeretettel!”, és persze virágot, háromszínű jácintot. Elengedtük a gyerekeket játszani, és leültünk egy kicsit beszélgetni. Már amennyire hagytak a gyerekek, mert sokan jöttek megmutatni játékukat, vagy épp, hogy hol van a saját kezük az albumban.
A lényeg, hogy nagyon jó érzés volt, hogy alázattal, toleranciával, szeretettel, kedvességgel, örömmel volt, és jött a gyerekekhez. Ő köszönte meg, hogy meghívtam, pedig akkora hálát érzek a látogatása miatt, hogy nem is tudom hogyan mondjam el. Úgy beszélgettünk, mintha a leendő kolleganőmet fogadtam volna. Mielőtt elment, még pozitív megerősítéseket mondott a gyerekeknek, a kártyából, amit hozott, hiszen mindenkinek húzni kellett belőle. Mikor megkérdeztem a gyerekektől, hogy mi volt a mai napban a legjobb, azt mondták, hogy „átjött Réka”, és „a finom sütemény”.
A héten azért sok célkitűzés érkezett a tábláinkra, a gyerekek mutatták, melyiket rakta apa, vagy anya, vagy nagyszülő. De még marad a hónapban a folyosón, hátha valaki még szeretne ragasztani rá.

Képek