Boldogságóra Program

A foglalkozást egy ráhangoló gyakorlattal indítottam, amely Bagdi Bella Van nekem egy álmom című dalára épült. A gyermekeket arra kértem, hogy kizárólag engem figyeljenek, és a mozdulataimat utánozva kapcsolódjanak be a közös mozgásba. Ez a tevékenység segítette a figyelem összpontosítását, az érzelmi ráhangolódást, valamint a közösségi élmény megalapozását.
A mozgást követően a gyermekek elfoglalták helyüket a székeken, majd Boldog Dóra, a mesemondó lányunk elmondta a mesére hívó mondókát („Kerekerdő kalandra hív téged…”), amely tovább fokozta a várakozás és az élmény varázsát. Ezután a televízión megtekintettük A kicsi dió című magyar népmesét.
A mese feldolgozását beszélgetés követte. Kérdéseimmel („Mi volt a szegény ember célja?”, „Mi volt az ördög célja?”) arra ösztönöztem a gyermekeket, hogy gondolkodjanak a szereplők motivációiról. Szinte minden gyermek jelentkezett, ami azt mutatta, hogy a mese felkeltette az érdeklődésüket, és aktívan bevonódtak a feldolgozásba.
Ezt követően a célok témáját a gyermekek saját életére vetítettük ki. Beszélgettünk arról, hogy milyen céljaik lehetnek gyermekkorban (öltözés, evés, játék, tanulás), majd arról is, hogy milyen célokat képzelnek el felnőttkorukra. A gondolkodást mozgásos játékkal tettem még élményszerűbbé: két kijelölt sávba kellett a labdát gurítani. A közelebbi sáv gyermekkorra jellemző célokat, a távolabbi sáv felnőttkori célokat jelképezett. A mozgás hatására a gyermekek felszabadultabbak lettek, és megfigyelhető volt, hogy a kognitív működésük is hatékonyabban teljesített.
A gyermekek rendkívül változatos célokat fogalmaztak meg, többek között olyanokat, mint autószerelő, autókereskedő, sminkes, tűzoltó, kosárlabdázó, űrhajós, ügyvéd vagy akár Pókember. Emellett személyes, fejlődéshez kapcsolódó célok is megjelentek: szeretnének szépen rajzolni, korcsolyázni, úszni, repülni, vagy egy kis cicát.
A közös beszélgetés után az asztaloknál alkotó tevékenység következett. Minden gyermek kapott egy „célkitűzés jelét” és egy boldogságvárat, amelyet szabadon, tetszőleges színekkel színezhetett ki. Ez a tevékenység lehetőséget adott az elmélyülésre és az önkifejezésre.
A foglalkozást elégedettségméréssel zártuk. Az ajtóra mosolygós és egy szomorú smiley került fel. Egy kisfiú a szomorú jelet választotta, amit meg is indokolt: szomorú volt, mert az egyik kislány nem akart mellé ülni. Ez a visszajelzés fontos jelzés volt számomra arról, hogy a gyermek nem tudott elvonatkoztatni az aktuális érzelmi állapotától, és ez az érzés abban a pillanatban erősebb volt nála. A szomorú smiley tehát nem a foglalkozásnak, hanem egy megélt érzelmi helyzetnek szólt.
A foglalkozás végén a gyermekek újra együtt táncoltak Bagdi Bella dalára a szőnyegen, felszabadultan és örömmel.

Képek