„Van nekem egy álmom…”

- Csoport neve: Pillangóvirág2020
- Köröstarcsa Község Önkormányzata Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (105 megtekintés)
A tevékenységet relaxációs gyakorlattal kezdtük (Égig érő fa vagyok…), így a gyermekek érzelmi motiváltságát sikerült megteremtenem. Egy játékkal folytattam a téma bevezetését, mosolyt „adtunk körbe” folyamatosan az utánunk következő gyermeknek, ettől azonnal jobb kedvünk is lett.
Megnéztük az animációs kisfilmet, ami nagyon tetszett a gyermekeknek. Többször is megnéztük ezt a pár perces animációt, jól szórakoztak azon, hogy a strucc megijedt. Megbeszéltük, hogy kitartással, szorgalommal bármit el lehet érni, amit szeretnénk.
Fehér Klára: Foglalkozások című szövegéhez minden gyermek kapott egy képet, így sorrendbe tudtuk tenni a történetet. A képek segítségével megismerkedtünk néhány foglalkozással. Megbeszéltük milyen eszközökről ismerjük fel ezeket.
Aki szerette volna elmondhatta, hogy mi szeretne lenne, ha felnő. A legcsodálatosabb válasz számomra az volt, amikor az egyik kislány azt mondta, hogy Ő édesanya szeretne lenni.
Az ajánló alapján készítettünk pingvineket, amik a kitartásra, céljaink kitűzésére és elérésére emlékeztetnek bennünket. Kiszíneztük a hónap jelét, melyet utána elhelyeztünk a csoportszobában, és ujjainkkal is megmutattuk azt.
Utána meghallgattuk a hónap dalát (Van nekem egy álmom…), amelyre táncoltunk, énekeltünk. Nagyon szeretik ezt a dalt, bevallom nekem is kedvencem lett!