Válts szemléletet! Légy optimista!

- Csoport neve: Hőgyészi Unikornisok
- Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ IV. számú Hőgyészi Gyermekotthona
- Kategória: Felsősök
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (115 megtekintés)
A Boldogságóra a gyermekotthon havi menetrendjébe nagyon szépen belesimult. Olyanná vált, mint maga a légvétel. A témák maguk a gyógyító folyamat részét képezik, hiszen mély érzelmeket, mély történeteket mozgatnak meg, mindeközben maga a tér, idő és személyek összhangja segíti őket át abba a dimenzióba, ahol átélhetik a feltétel nélküli elfogadásukat, nem kell koncentrálniuk arra, hogyan védjék meg magukat. Ez a légkör hatotta át ennek a hónapnak a foglalkozásait is.
A foglalkozásra hangolódást néhány mély légvétel segítette – éltető energiát beszívva, gondokat, problémákat, feszültségeket az univerzumba elengedve. Az optimizmus szó kevés gyermek számára hangzott ismerősen, magát a jelentését közösen beszéltük át. Ellentettjére sem emlékeztek már azok sem, akik tavaly itt voltak az órán. A teljesen elfogadó légkörben ez sem okozott problémát. A könyvből szerettem volna felolvasni számukra A sziget című történetet – erre már az egyik kislány élénken emlékezni kezdett. Kérték, hogy ők olvashassák fel, így körbeadtuk, mindenki egy-egy részt felolvasott belőle. Ezt követően megbeszéltük a történet tanulságát, majd arra kértem őket, hogy mondjanak életükből olyan eseményeket, melyek rosszak, kellemetlenek, fájóak voltak számukra. A vártnál direktebb és mélyebb érzelmeket megmozgató történeteket hoztak – eddig csoport előtt nem nyíltak meg ilyen mélyen. Az átkeretezés, a tanulságok levonása, a pozitív szemlélet közös erővel történt. Ahol a gyerekek megakadtak, ott a kolléganők segítették más szemszögből a rátekintést. Ezt követően az elmúlt Boldogságórán készült közös csoportfotókat hoztam kinyomtatva, valamint az októberi fellépésen készült fényképek kerültek elő. A színes kartonpapírokból könnyedén fotókeretet készítettünk, azt nagyon minőségi két és három dimenziós matricákkal díszítettük. Megerősítettük a pozitív érzelmeket előhívó pillanatokat. Az a gyermek, aki egyiken sem vett részt (szökésben volt), a csoportnak maga készíthette el. A foglalkozás során osztozniuk kellett a véges számú eszközökön, mely kivételesen nem okozott senkinek sem problémát. A csapat fejlődik, a tanulságok levonásra és átkeretezésre kerültek.
Az optimizmus a konfliktusok rendezésére is pozitív hatással van, melyet három gyermekünk számára megerősített dr. Tusor Erzsébet holisztikus szemléletű orvos, akihez pszichoterápiára járnak gyermekeink a Golden Tiger’s Egyesület támogatásának köszönhetően.
A Boldogságórák szemléletére a hétköznapokban is felhívjuk gyermekeink figyelmét, az órákon készült alkotások életterükben kerülnek elhelyezésre, melyre rátekintve felidézésre kerül a pozitív lelki állapot, ezzel energiaszintjük emelkedik. Köszönöm a kollégáim együttműködését, köszönöm a program megvalósításának lehetőségét!