Űrhajó

Előre-a-céljainkért.jpg

A hónap témája és feladatai nagyon tetszettek az osztályomnak. Elhatároztuk, hogy űrhajókat készítünk. Gyűjtöttük az ötleteket a megvalósításhoz. Közben lelkesen végeztük a gyakorlatokat. A „Rend a lelke!” játékot szívesen játszottuk többször is. Azoknak, akik nehezen vették észre a változásokat hangerővel és hideg, hideg, meleg, meleg kiáltással segítettünk.
Gerlinde Ortner: Veronika Összevisszaországban című meserészletének meghallgatása után négy fős csoportokban fogalmaztak meg a gyerekek igaz, hamis állításokat. A válaszadáshoz zöld (igaz) és piros (hamis) kis tárcsákat használtak.
Megnéztük a Piston animációs kisfilmet is. Meglepő volt számomra, ahogy a csoportok a véleményüket ütköztették. Nagyon ügyesen fogalmazták meg érveiket, ellenérveiket.
A Zárókörben szinte mindegyik gyakorlat előkerült legkedveltebbként többször is.
Lassan elkészültek az űrhajók is. Mindenki egy papírcsíkra felírta elérendő célját, összetekerte és elhelyezte az űrhajóban. Kíváncsian várjuk, hogy kinek sikerül elérnie célját!

Képek