Űrhajó

célok3.jpg

Seneca írta: „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart.” Valóban nagyon fontos, hogy már a kisgyermek is tudjon megfogalmazni reális célokat, és lássa az ehhez vezető lépcsőket, feladatokat is. Továbbá fontos az is, hogy rendszeres időközönként önellenőrzést tartson, hogyan áll a tervei megvalósításában.
A januári hónap a célok kitűzésének és elérésének hónapja, melynek keretében készítettünk egy repülőt, amely egy molinót húz maga után. Erre írták fel a tanulók, hogy mit szeretnének 2022-ben megvalósítani, milyen rövid és hosszútávú céljaik vannak.

Képek