Ünnepi jótettek

- Csoport neve: napraforgocsoport
- Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (84 megtekintés)
Ebben a hónapban a szeretetet, az összetartozást, a segítségnyújtást még jobban kidomborítjuk, mint az év egyéb időszakában. A Mikulásról és a karácsonyról szóló varázslatos mesékkel ezek a fogalmak a kicsik számára is könnyen átélhetővé, megérthetővé váltak. Már a hónap elején megbeszélték Boldogság Dórával a gyerekek, hogy minden jó cselekedet végrehajtását követően egy- egy kanál lisztet tesznek a gyűjtő edényünkbe, amiből majd szeretet mézeskalácsokat készítünk. Napról napra egyre több liszt került a tálba, amiből a gyerekek nagy adag mézes sütit készítettek. Luca -búzát is ültettünk, amely a hagyományőrzés mellett a jó cselekedetek gyakorlására is lehetőséget biztosított, hisz a hiányzó gyerekek számára is ültettek magocskákat a jelenlévő gyerekek. A szüleiknek is nagy örömmel és izgalommal készítették az ajándékokat, ami arra is jó volt, hogy átéljék adni ugyanolyan jó, mint kapni.