„Úgy döntöttem, hogy boldog leszek, mert az nagyon egészséges.”

kifestő-virág-kész.jpg

A fenntarthatóság fogalmát jól ismerik nálunk a fiatalok, hiszen a fenntarthatósági témahét kapcsán minden évben foglalkozunk vele. Akkor úgy fogalmaztuk meg, hogy a fenntarthatóság azt jelenti, hogy mindent megteszünk azért, hogy a Föld élhető bolygó maradjon a következő nemzedékeknek is, vagyis megőrizzük a Földet. Most azt a célt tűztük ki, hogy megőrizzük a boldogságot. Párhuzamba állítottuk a régi ismereteket az újakkal: a Föld megőrzéséhez szükséges, hogy ne szemeteljünk, kevesebb hulladékot termeljünk, tisztán tartsuk a földet, a vizeket, a levegőt stb. A boldogság megőrzéséhez a 9 hónap alatt megismert 9 téma gyakorlása szükséges: a háláé, az optimizmusé, a társas kapcsolatoké, a boldogító jó cselekedeteké stb.
Mindenkinek volt kedvence, amit a legszívesebben gyakorolt vagy amit leghasznosabbnak talált a saját személyiségéhez, temperamentumához, problémáihoz.
Kedvenc dalokat hallgatva színeztünk. Pillanatok alatt találtunk pozitív fogalmakat az ábécé összes betűjére.
Majd egy remek társasjátékozással zártuk az év utolsó boldogságóráját.
Nyárra is kaptak házi feladatot a fiatalok: gyakorolják tudatosan a tanultakat és szeptemberben folytatjuk: ismételünk és elmélyítjük, amit megtanultunk.

Képek