Boldogságóra Program

Üdv újra, Naftalin!
Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe birtokát, hiszen valamiért egy ideje senki feléje sem nézett.
Legalábbis ő így gondolta. Szóval, amint így körbejárta , locsolgatta növényeit, és azon gondolkodott, miért van ez. Az első gondolata az volt, hogy biztos túl zsémbes. A második az, hogy a többiek a hibásak, hisz ők nem keresik. E két variáció között töprengett. Befejezte a viráglocsolást, és bement kávézni. Amint leült, meghallotta egy csemete hangját:
– Naftalin bácsi! Naftalin bácsi!Elnézést szeretnék kérni, de átment a labda a kertjébe! Vissza tetszik adni?
„Hej, kölykök…”-gondolta magában Naftalin. Amint visszaadta, megeresztett egy halvány mosolyt. A kis törpe nagyon döbbent arcot vágott, amikor megköszönte. Naftalin visszabicegett a házába meginni a kávéját. Épphogy végzett, meghallotta a szomszédasszony, Margaréta néni hangját:
-Szép reggelünk van, ugye Naftalin? Átjön egy teára? Csipkebogyós, a kedvence.
Érződött rajta a vidámság, amely a vele egykorú idős hölgyben mindig megtalálható volt.
„Miért ne”-gondolta Naftalin. Változni akart. Tényleg zsémbesnek érezte magát. A változás felé az első lépés, hogy ezt beismerjük.
-Persze, Margaréta! Megyek! Jól esne egy tea!-dörmögte. Bár most itta meg a kávéját, így nem volt annyira szomjas, de érezte, ha nem fogadja most el a meghívást, talán soha többet nem lesz ilyen alkalom. Így botjára támaszkodva átbicegett. Margaréta néni piros pöttyös szoknyát és fehér kötényt viselt, ősz haja fel volt tűzve. Orrán egy szemüveg csücsült.
-Mostanában alig látom magát, Naftalin. Mondja, mi a gond!
-Az, hogy zsémbes vénember lett belőlem-nevetett halkan a kérdezett, miközben végigmutatott magán.
-Nem, nem az, csak nincs hozzászokva a törpetársasághoz.
-Változtatni akarok. Túl magányos vagyok.
-Jól teszi! A változás első lépése a beismerés. Amúgy, én szinte minden nap áthívtam magát teázni, de maga nem adott választ. Egyébként jól emlékszem, hogy holnap lesz a szülinapja?
-Igen.- Naftalin furcsállta a kérdést.
-Jól emlékeztem. Akkor ha holnap újra áthívom magát, akkor eljön? Várom magát mondjuk 4-re!
-Felőlem…
-Igazán köszönöm, hogy meglátogatott. Ne feledje: maga soha nem volt magányos, csak nem vette észre a szeretetet! – kiáltott utána az idős hölgy.
Naftalin elgondolkodott a bölcs szavakon. Mi az, hogy nem vette észre a szeretetet?
Másnap a napirendje ugyanaz volt, mint tegnap. Azzal az eltéréssel, hogy születésnapja volt. Átment Margarétához pontban 4-kor. Aznap feltűnt neki, hogy a szomszédból elég furcsa zajok hallattszódtak, de Naftalin nem törődött vele. Az ajtóra a következő felirat volt kitűzve: „Menjen oda, ahol az étel készül!” Ezt olvasva a törpe elment a konyhába.
„Margaréta, te a bolondját járatod velem?”- kezdte magában a zsörtölődést megint, amikor a konyhában meglátta a következő cetlit: „A következő nyomot ott találod, hol a ruhákat tisztázom!”
„Akkor irány a mosókonyha”- dörmögte magának. Annak az ajtaján állt a 3. cetli: „Jó nyomon jársz, ne feledd, hogy megtaláld, mi elveszett! Gyere a hátsó kertbe, hogy megleld végre!”
Kibillegett, mire egy svédasztalt látott maga előtt.
-Meglepetés!- a falucska lakói ugrottak elő Margaréta bokrai mögül. – Boldog születésnapot, Naftalin!
-Te jó ég! Ezt mind értem?- Naftalin szemébe könnyek szöktek.
-Olvasd el a feliratot!
A hátsó kerítésen ott függött az írás: „Soha nem voltál magányos, csak nem vetted észre a szeretetet!”
-Ha-ha-ha! Ez nagyon találó! Köszönöm szépen!
Naftalinnak meg kellett tanulnia tisztelni, és észrevenni az őt körülvevő szeretetet, és rájönni arra, hogy soha nem volt egyedül.

Képek