Tulipános célok

- Csoport neve: Tulipán csoport Szapáry
- Szolnok Városi Óvodák
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (88 megtekintés)
Ebben a hónapban a céljainkkal foglalkoztunk. A saját céljainkkal és a közös csoportos célokkal is. Arról beszélgettünk, hogy mivel tudnánk meglepni az óvodánkba járó többi kisgyermeket, amit mindennap láthat és közel is áll hozzájuk.
A beszélgetéseink során kitaláltuk, hogy a nagy aulánkba rendezzünk be egy mesevilágot, ami nem egy konkrét meséhez köthető, de fontos mesei fordulatokat fel lehet benne ismerni. Volt, aki sárkányt szeretett volna készíteni, volt, aki királykisasszonyt, volt, aki palotát, volt, aki az aranyszőrű bárányt…és így tovább. Elhatároztuk, hogy saját és otthonról hozott dobozokból, fonalakból, anyagmaradékból ezt elkészítjük. A gyerekek nagyon aktívak és szorgalmasak voltak, hiszen az volt a közös célunk, hogy örömet szerezzünk a Szapáry utcai óvodába járó gyerekeknek. A fotókon jól látszik, hogy nagy örömmel készítettük és néztük meg a közös munkánk gyümölcsét.
Az egyéni célokat mindenki felrajzolta egy kis körlapra, és bemutattuk egymásnak is, hogy mi a célom. Nagyon szép gondolatok születtek meg, és a gyerekek türelmesen és nagy kíváncsisággal hallgatták meg egymást. Ebben a hónapban relaxációként többször, több alkalommal a földünket szeretgettük meg és csendesedtünk el.