Tudom mit kell tennem!

- Csoport neve: Ficanka
- Károly Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Megküzdési stratégiák
- (61 megtekintés)
A gyerekek is sokszor kerülnek olyan helyzetbe, ami kizökkenti őket a nyugodt pillanatokból, egy mozdulat, egy mondat, bármi, ilyenkor mindig hozzánk, a csoportban dolgozó felnőttekhez fordulnak és megosztják velünk sérelmeiket.
A gyerekekkel meghallgattuk az „Ellazulni, jaj de jó!” című dalt és közösen relaxáltunk, megpróbáltunk teljesen kikapcsolni, nem figyelni semmi másra csak magunkra és a zenére. Ezután megbeszéltük milyen érzés volt ez.
Beszélgettünk arról mennyi féle érzés létezik, melyik a jó és rossz érzés. Megnéztük a Munkafüzet 43. oldalán található feladatot, melyik arc, milyen érzést mutat, majd a 44. oldalon található feladatot készítettük el a gyerekekkel, megpróbálták lerajzolni magukat, a különböző érzéseknek megfelelően.
Eljátszottuk, hogy szomorúak vagyunk (először a csoport egyik fele, majd a másik) és a csoporttársainknak kellett megvigasztalni, felvidítani bennünket.
Megbeszéltük, kinek mitől lesz jobb kedve, ha éppen nem érzi olyan jól magát. Megtanultunk egy „Arcmasszírozó mondókát”, ami szintén segít az ellazulásban.
Szeretnék a gyerekeknek a mindennapokban, minél több olyan technikát megmutatni, megtanítani, amivel könnyebben vehetik az elébük gördülő akadályokat.