Boldogságóra Program

Repültünk … (2. rész)
Baktattunk az ösvényen. Egy tisztásra jutottunk, ahol egy hatalmas város állt, amit egy üvegkupola vett körül. Az ajtónálló egy medve volt, névtáblája alapján Kennynek hívták.
– Miben segíthetek? – brummogta.
Thasudy a fülembe súgta, mondjam azt, hogy vendégek vagyunk. Nem értettem, de azt mondtam, amit súgott. Kenny adott két névtáblát, amire azt írták: „Vendég”.
– Üdvözöljük Mirákulum városában! – morogta a medve, és elengedett bennünket.
– Ezt honnan tudtad? – kérdeztem a kutyát, de az csak megrántotta a vállát. Beléptünk a városba. A szám is tátva maradt. Cilinderes és monoklis macskák jártak mindenütt, és tündék, akik íjukat polírozták, a hobbitok a város közepe felé rohantak kosarukkal, a törpök koszosan, kis kalapáccsal sétáltak a város szélén. A minyonok két hablaty között összeröhögtek, és engem szuggeráltak. Zavaromban elindultam a tömegbe. Ha ez nem lenne elég, mindenhol az otthoni plüssök ténferegtek, plusz azt vettem észre, hogy Thasudy mindenkit ismert, mindenkinek köszönt.
– Thasudy mi ez az egész?
– Üdvözöllek! – vigyorogta és adott egy csokit a kezembe.
– Nekem miért nem szóltatok?- kiabáltam
Thasudy próbált lenyugtatni, elmagyarázta, hogy ez a világ egy remek hely, ahol ők meg szoktak pihenni, és csak azért nem szóltak, mert nem akarták, hogy ember menjen a világukba. A többi plüss állatom meggyőzte Thasudyt, hogy ne küldjön haza, hanem:
– Szórakozzunk még!- nevettek a többiek, és elvittek egy istállóhoz, ami tele volt CSILLÁMPÓNIKKAL! A csillámpónik tudnak repülni, és mi repültünk velük. Egyszerűen hihetetlen volt, a felhők felett repültünk és fentről láttuk az enteket. Elhatároztam, ha földet érünk, megkérdezem, ki az a Charlie, de az entek nem mondtak semmit. Ez fura volt, de inkább visszamentünk a felhők fölé, aztán a város vidámparkjába.
– Indulhat az igazi móka! – kiabálták boldogan a „lények”.
Így hát megkezdődött az igazi móka. Volt hullámvasút meg egy csomó jó dolog, úgy láttam, a minyonoknak a célba lövős volt a kedvencük. 😀
Már vagy három órája szórakoztunk, mikor megszólalt Thasudy:
– Itt az idő, üljünk fel a csillámpónikra!
Nem értettem, de elindultunk. Nem volt sok idő mire odaértünk ….egy ajtóhoz.
– Thasudy most mi van? – értetlenkedtem.
– Iza, most eljött másnap éjfél. Be kell mennünk az ajtón. Köszönj el tőlük!
Mire visszanéztem, ott volt az egész város. Mindenkitől elköszöntem és Thasudyval bementünk az ajtón. Újra egy sötét folyosó. Út közben arra lettem figyelmes, hogy Thasudy elhallgatott, és megmerevedett. Nagy gondolkodások közepette odaértem az ajtóhoz. Vettem egy nagy levegőt és kinyitottam az ajtót. Újra a szobámban. Fölmásztam az emeletes ágyra és gondolkodtam, aztán fél óra múlva elaludtam.

Cserna Izabella
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola 5. b

Képek