Történet – A tizedik próbatétel
- Csoport neve: RAFAI5b
A boldogság megtalálása (1. rész)
Én egy átlagos fiú vagyok. Sokféle hobbim van:
1. Az olvasás, főleg a valóság tartalmú könyveket szeretem.
2. Szeretem a gépeket.
3. Szeretem fényképészetet.
4. Szeretek sportolni.
5. És a legeslegjobban faragni szeretek, főleg domborműveket.
De tényleg faragni imádok a legjobban. Nekem a faragás olyan, mint más gyerekeknek a videojátékozás. Na meg persze sok szép helyre elmennék.
Annyira szeretem a faragást, hogy már tavaly voltam is fafaragó táborban és idén is szeretnék menni. Ott minden megvan, ami kell az embernek: humor, tábortűz, naplemente, hegyek, völgyek stb. Sok faragványom van, egy lófej, apukám boltjának logója és egy fakéz igaz, ezt kaptam, de akkor is az enyém. Az idén nyáron a tervem ház-szám, fapipa és egy tájkép faragása. Egyik este lefekvéshez készülődtem, amikor eszembe jutott valami, az, hogy kint elég esős nyirkos az idő, így behozom a faragványokat; be is hoztam majd nyugodtan bebújtam az ágyamba. Úgy kilenc óra tájban mocorgást hallottam, kinyitottam a szemem, és sosem találjátok ki, mi történt: egy réten feküdtem, és faragott emberek és gyerekek álltak körül. Füleltem és rólam beszéltek.
– Hol vagyok? –kérdeztem kétségbeesetten.
-A boldogság országában! – ordították egyszerre. Aztán egy ismerős alak közeledett felém. Felismertem, az a szobor volt, amit apa kapott a 40. születés napjára. Fölsegített, de nem szólt semmit.
– Gyere utánam!- szólalt meg.
– Rendben, hova megyünk?- kérdeztem.
– Megmutatom az országot. Majd elindultunk. És hirtelen benyitott egy óriási kapun, majd ez tárult a szemem elé.
Délután megérkeztünk egy kis házhoz, hát nem mondom, eléggé tetszett. Épp olyan volt, amilyeneket én is nézegettem. Bent megvacsoráztunk, és azt mondta a faszobor:
– Rendben, felteheted a kérdéseidet, már ha vannak.
– Akkor azt mondd meg nekem, hogy kerülök én ide?
– Te egy kiválasztott vagy, azért érkeztél ide, hogy faragd meg az özvegy király feleségét.
– De, hát én nem tudok ilyen embereket faragni.
– De, tudsz, csak annyi a titkunk, hogy minket lélekkel, odaadással faragtak. – Ezzel abbamaradt beszélgetésünk. Másnap korán ébredtem, finom sütemény illatra és a teafőző sistergésére.
– Ma elvisznek a Királyhoz – mondta a szobor.
– Jó! –válaszoltam. Aztán kilenc órakor rendőrforma faemberkék jöttek értem. Egy fakocsikában elvittek a „Szomorú-hegyhez”. Kettőt kongattak, majd nagy dördüléssel kinyílt egy óriási kapu, ott állt egy apró vicces emberke, ő volt a király.
– Te vagy a fafaragó, akiről mindenki beszél?- kérdezte.
– Igen, én volnék, álltam elé.
– Jó!
Erdős András
Árpád Fejedelem Általános Iskola
Képek