Boldogságóra Program

Egy napom (2. rész)

Egyszer csak azt mondta Fredi, hogy meg kéne kérdezni Smaragd Jacket, hátha ő ismeri azt a házat. Fel is hívta Fredi Jacket, de nem tudta, hol van ez a hely. Eszébe jutott Sugár Póninak, hogy ő már járt arra felé és talán el tudna oda vinni, ha emlékezne rá, hol van, de sajnos csak részletek jutottak eszébe.
Elindultunk, csak úgy bolyongtunk az utcák közt, de nem tudtuk megtalálni a házunkat.
Már kora délután volt, amikor Sugár Póni
megszólalt, hogy csak körbe-körbe megyünk.
– Elegem van! – mondtam szomorúan.
– Mi is fáradtak vagyunk – vallották be
egyszerre.
– Most már soha többé nem fogok hazatalálni –
keseredtem el nagyon.
– Nyugodj meg, haza fogsz érni! – hajtogatta Fredi.
Közben beértük egy cukorerdőbe, ahol cukorkígyók tekeredtek. Nagyon féltem tőlük, de az forgott a fejembe, hogy muszáj hazaérnem. Leküzdöttem a félelmem és kijutottunk az erdőből. Egy hatalmas nagy
rétre értünk, ahol forgó napra forgókon utaztunk. Szegény Fredi leesett és lehorzsolta a cukormázat magáról. Sugár és Én átértünk szerencsére a túloldalra, ahol egy jegykezelő várt, hogy kilyukassza a hernyóvonatra szóló jegyünk. Még mielőtt felszálltunk volna a vonatra, megvártuk Fredit, aki csúnyán megsérült. A hernyóvonaton egy kis manóbaba visított torkaszakadtából anyukája fülébe. Engem nagyon idegesített ez a zötykölődés, nem szerettem vonaton utazni. Egyszer csak megállt a hernyóvonat, és kiszálltunk. Egy szivárvány csúszda vezetett le, mert a hernyó felvitt a hegyre minket. Fredi ölébe csúsztam, mert féltem, hogy kiesek és lezuhanok a levegőbe. De, aztán szerencsésen földet értünk a csúszda végén, és onnan egy óriás labdákkal teli pálya várt minket. Szerettem a labdákat, ezért bátran felültem rájuk és végig pattogtam a pályán egy piros pöttyös lasztival. Sugár egy lila szívecskés labdán érkezett meg, Fredi egy nagyra fújt kék labdával jött át a pályán.
Amikor lemásztam a labdáról, megláttam egy kék házat a mellettünk lévő utcában és odarohantam. Mellette ott állt a mi fehér új házunk, és láttam anyát és apát a kerítésen belül pakolni. Gyorsan benyitottam, nem is vártam meg a többieket. Odarohantam anyához és apához. Amikor oda- értem, egy hatalmas puszit adtam nekik.
Közben megérkeztek a többiek, és ők is bejöttek. Köszöntek a szüleimnek illedelmesen. Apa és Fredi szót értettek egymással.
Én beszéltem a Sugárral, aki elárulta, hogy azért ilyen szomorú néha, mert nincsen gazdája. Anya és én megsajnáltuk, ezért befogadtuk őt, hogy nálunk éljen boldogan. Ezután Fredi hazament.
Ez a kis kaland igaz barátokká kovácsolt minket, sokat játszottunk boldogan, vidáman.
Sugár sem volt többé szomorú, anya apa és én mindig foglalkoztunk vele.
Happy End

Műtrai Blanka
Ráckevei Árpád fejedelem Általános Iskola