Boldogságóra Program

Egy napom Erdőországban
(mese 1. rész)

Vasárnap délután különös dolog történt velem. Bálint öcsém magyar népzenét hallgatott és ügyesen táncolt rá. Néhány percig figyeltem, majd kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, hogy élvezzem a pattogó muzsikát…
Honnan jön ez az ínycsiklandó marhapörköltillat? Hát ez az erős borszag? Jól látok? Nahát, egy hangulatos csárdában ülök! Megdörzsöltem a szemem, s még egyszer alaposan körülpillantottam. A mellettem lévő asztalnál fél literes kupákból kortyolták a vörösbort, távolabb jóízűen falatozták a finom, gőzölgő ételt. A cigányzenekar lelkesen húzta a talpalávalót. A terem közepén fiatal párok ropták vidáman a csárdást, időnként kurjongattak, cifráztak. Mit keresek én ebben az országút menti fogadóban? Hogy kerültem ide? Hamarosan csend támadt, melyet az emberek hangos szuszogása tört meg. Magam is nehezebben vettem a levegőt, bár nem végeztem megerőltető testmozgást.
– Kinyithatom az ablakot? – rebegtem félénken a pocakos kocsmárosnak, akiről patakokban folyt a verejték.
– Felesleges, hiszen nincs a keretben üveg. Az ajtónk kitárva – törölgette zsebkendőjével izzadt nyakát, homlokát. – Ugye te nem Erdőország lakója vagy?
– Nem. Magyarországról jöttem, számomra ismeretlen a ti birodalmatok.
– Valaha régen zöld erdőségek borították a vidékünket, termelve az éltető oxigént. Üde levegőnk messze földön híressé vált. Most azonban elkeserítő a helyzet. Nézz csak meg bennünket! Bőrünk szürkés, sárgás az oxigénhiánytól. Fáradékony, beteges a népünk.
– Mi ennek az oka? – érdeklődtem izgatottan.
Tratá – tratá – tratatá! Kürt harsant fel az udvaron. Kíváncsian siettünk ki az épületből. Lovas hírnök érkezett. Dobpergést követően elhadarta:
– Közhírré tétetik! Gyönyörű királykisasszonyunk, Erdő Erika a rossz levegő miatt súlyos tüdőbetegségben szenved. A tudós professzorok szerint a fák által kibocsátott oxigén az egyetlen gyógyírja. Őfelsége, Erdő Ernő király mindent megtesz imádott lánya egészségének visszanyerése érdekében. Azt a hőst, aki megszünteti a légfrissítő uradalmi erdők pusztulását, gazdagon megjutalmazza. Odaadja neki ötszirmú, ibolyaszínű varázsvioláját, amely boldogító hatással bír. E szerény virág a tulajdonosának kiegyensúlyozott, derűs kedélyt szerez, lelki békét teremt.

Elhatároztam, hogy vállalkozom a nemes feladatra. Elindultam a sötét rengetegbe. Amikor elfáradtam, csörgedező patakparton pihentem meg, hátamat nekivetve egy mohás törzsű faóriásnak. Elzsongított a szorgos méhecskék zümmögése, melybe mély, búgó hang vegyült:
– Szép jó napot, vándor!
Ijedten forgattam a fejem, nem tudtam, honnan szólítottak meg.
– Fenyő Jenőnek hívnak, én vagyok a fák legidősebbje. Érzem, téged a jó szándék vezérel.
– Miben segíthetek? – kérdeztem felbátorodva.
– Meghálálnám, ha a folyócska vizét kicsit arrébb terelnéd, mivel könnyen kimoshatja gyökereim alól a talajt.
– Szívesen elvégzem – feleltem, s méretes köveket hordtam a mederbe.
– Köszönöm a kedvességed. Viszonzásul elárulom neked, hogy az erdő életét három ellenség fenyegeti: a Favágó Fejszések, a Levélrágó Lárvák meg a Mérgező Mocsár. Vidd magaddal iránymutatónak drága gyermekeimet: Toboz Timit és Tomit!
A tobozbabák előttem gurulva jelezték a helyes utat. Forrásvíz oltotta szomjamat, málnabokor csillapította éhemet.

Készítette: Pihelevics Bence
Ráckevei Árpád fejedelem Általános Iskola 5. b

Képek