Történet
- Csoport neve: RAFAI5b
Mítosz
Sokan félnek a lovaktól. Pedig nincs mitől! Bár egy ideig én is a „ú, de nagyok a lovak, és mi lesz, ha leesek róluk?” csoportot erősítettem. Szerencsére megváltozott a véleményem.
A lovardába érkezett egy új ló, Mítosz, de mindenki Ducinak becézte. Illett hozzá a név, és ettől a kövérségtől nagyon aranyosan nézett ki. Barna volt a szőre és selymes. Világosbarna sörénye és farka volt. Először csak ügyesebb, tapasztaltabb lovasok ülhettek fel rá, majd miután kiderült, elég megbízható többen is kipróbálhatták. Szilvi, az oktatóm engem is megkérdezett, van-e kedvem Ducin lovagolni.
-Igen! – vágtam rá rögtön.
Jól éreztem magam rajta, úgyhogy legközelebb is én ülhettem a hátán.
Következő alkalommal elégedetten pattantam fel rá, és indítottam el a pályán lépésbe a pónit. Aztán ügetésbe. Közben Szilvi utasításait (pl. kiskör, átváltás) egész ügyesen teljesítettem, így büszkén vigyorogva húztam ki a hátam. Kár volt elbíznom magam…
Éppen ügettem előre, mikor a pónim hirtelen felgyorsult. Óvatosan meghúztam a szárat, de Duci nem lassított. Most kissé erősebben rántottam rajta. Semmi hatás. Megriadtam, mert már szinte vágtázott alattam Duci. Szóval a legfontosabb a nyugalom. Aztán leülök és hátradőlök, ezek után pedig a szárat meghúzom…. elengedem. Meghúzom… elengedem. Kétségbeesetten agyaltam tovább, mert a szükséges lépések után sem történt változás. A következő pillanatban pedig már a földön ültem. Szilvi odaszaladt, megfogta Ducit, majd engem is felsegített.
– Jól vagy?
– Öö… Ühüm! – biccentettem bizonytalanul.
-Akkor gyere, ülj vissza!
Nem túl lelkesen felszálltam és elindultam. Nem fájt az esés, csak az ujjamat horzsoltam le, mégis nagy erő kellett, hogy visszatartsam a könnyeimet. Nem tudom miért. Talán, mert féltem. Vagy, mert megrázott, hogy valaki, akit szerettem (ha nem is annyira) ilyen tett velem. Vagy mindkettő egyszerre. De büszke vagyok magamra, sikerült visszatartanom a könnyeimet. Megtanultam, máskor mindig szólni kell, ha baj van.
Csak, hogy happy end legyen a vége elárulom, azóta már kibékültem Ducival és ő a kedvenc pacim.
Erdős Nóra