Titkos jó cselekedetek

- Csoport neve: GorgeyUtcaiOvoda
- Görgey Utcai Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (223 megtekintés)
Decemberi hónapunk a jó cselekedetekről szólt.
Megbeszéltük a gyermekekkel a szeretet kifejezésének néhány formáját: az odafigyelést, kedveskedést és segítést. Ezeket megtehetjük akár egy jó szóval, tettel, segítségadással, kézzel készített ajándékkal, amikkel örömet okozunk a körülöttünk lévőknek és ezáltal mi is boldogok leszünk.
Példaként megbeszéltük közösen, hogy hogy tudnánk segíteni szüleinknek egy fárasztó nap után. Ezután otthoni feladatként adtam fel a gyermekeknek, hogy legyenek titkos jótevők. Mikor hazamennek segítsenek szüleiknek legalább egy jó cselekedettel. Másnap a gyermekek örömmel mesélték el a titkos cselekedeteiket. Volt olyan gyermek: aki bevetette a saját ágyát, kitakarította a szobáját, segített a porszívózásba, mosogatásba, pók kiszedésébe a szekrény mögül és eltaposásába, süti sütésébe, szerelésbe, öltöztetésbe… Örömmel és büszkeséggel töltötte el a gyermekek szívét azok a jó cselekedetek, aminél látták, hogy szüleiknek milyen nagy örömet szereztek. Ezután igényelték is azt, hogy mindennap beszámolhassanak a jó tetteikről . Megbeszéltük azt is, hogy a jó cselekedetek ne csak egy napra szóljanak, hanem ezután bármikor mikor látják, hogy szüleik fáradtak szomorúak sok teendőjük van akár az ünnepi készületekben vagy bármi másban akkor igyekezzenek ilyen titkos jó cselekedeteket csinálni.
Következő napon a gyermekek mikulás sapkából húzták ki annak a gyermeknek a jelét, aki felé kellett egy kedveskedést csinálniuk. Gyermekek többsége együtt játszott az általa kihúzott csoporttársával vagy rajzolt neki, de volt olyan is aki megkereste reggel a másik lány cipőjét, hogy ne legyen szomorú.
Utolsó küldetésünk az itthon maradt madarainkon való segítés volt. A madárkarácsonyra megemlékezve feltöltöttük közösen az óvodának a madáretetőit ezzel is gondoskodva körülöttünk lévő szeretett állatainkról.
Ezek a feladatok és ehhez kapcsolódó játékok segítették a gyermekeket, hogy az ünnep közeledtével ne csak az ajándékra gondoljanak, amit karácsonyra fognak kapni, hanem arra is amit ők maguk ajándékozhatnak a szüleiknek, társaiknak, körülöttük lévő többi embernek és állatoknak. Elmondásuk alapján boldogok voltak, hogy jót cselekedhettek. Fontosnak tartjuk, hogy már óvodás korban tanuljanak meg a gyermekek egymásra figyelni és egymásnak segíteni, mert ezek az ajándékok sokkal többet érnek, mint a tárgyi ajándékok, amik átmeneti örömet okozhatnak, de később lomként, nyűgként szemétként végzik. Ezzel szemben az egymásra figyelés, segítés mindkét személynél akár évekkel később is örömteli pillanatokat szerezhet.
Összefoglalva decemberi hónapunk a szeretet, mint egymásra való odafigyelésről, segítésről szólt, amit reménykedünk, hogy nemcsak ebben a hónapban marad, mint jó cselekedet, hanem magként elültetve a gyermekek személyiségében csak növekedni fog, mint egy gyönyörű szép fa, ami a szeretet gyümölcseit fogja folyamatosan teremni.