Tartozni valahová

IMG_20241108_114557.jpg

A csoport ismét nagyon aktív volt a boldogságórákon. Több tartalmas és érdekes foglalkozás keretében fejtettük ki a hónap témáját. Természetesen a hónap dala megint elnyerte a tetszésüket, amit minden reggel meg kellett hallgatni. Együtt énekeltünk a felvétellel és követtük a dalban szereplő instrukciókat. Közkívánatra nem maradhatott el az „osztály dala” sem ( amit ők neveztek el így ) a Pozitív gyerek vagyok. Megbeszéltük a társas kapcsolatok fontosságát. Voltunk szomszédolni és vendégeket is hívtunk. A barátság sál játék nagyon tetszett nekik. Többször is el kellett játszani, hogy mindig másról mondhassanak jó tulajdonságokat. Végül közösen elkészítettük a társas kapcsolatok életfát. A törzs jelentette saját magukat a gyökerek a családot és az ősöket, az ágakra pedig a jelenlegi és a jövőbeli társas kapcsolatok kerültek. Elmondtam nekik, hogy mindenki a szívére hallgatva színezze ki a fát. A törzset olyanra, amilyen szín lenne a legszívesebben, a kapcsolatokat pedig a szívükre hallgatva színezzék ki. Bár nem annak indult, de akár megállná a helyét egy szociometriának is. Számomra is érdekes dolgok derültek ki a gyerekekről. Amikor elkészültek a fák az interneten megnéztük a színek jelentését és kielemeztük az életfákat. Mindenki elmondhatta , hogy a színek jelentése alapján jó színt választott-e és ha igen miért olyanra színezte. Az osztályban sokan állami gondoskodás keretei között élnek, van aki nem is tud a szüleiről semmit, így nem volt meglepő, hogy ők a gyökereket feketére színezték. Ismét egy tartalmas boldogsághónapot tudhatunk magunk mögött.

Képek