Társas kapcsolatok ápolása

társas-kapcsolatok-1.jpg

Társas kapcsolatok ápolása
Ebben a hónapban a témának megfelelően a baráti, családi kapcsolatokat jártuk körbe. Az óvodában a testi, lelki fejlődés a közösségben, a társas kapcsolatokban valósul meg leginkább. Sok gyermeknek a családból kikerülve az óvoda az első tágabb közösség, ahol megtapasztalhatja a másik gyermek felől érkező érdeklődést, pozitív vagy negatív hatásokat. Barátokat szerez, barátságot ápol. A szabad játék minden tevékenységük legfontosabb színtere. Ezért a játék irányítást is úgy terveztem, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon az együtt játszás. Párban, mikrocsoportban, vagy teljes nagyobb csoportban tevékenykedtek a gyerekek. A kupaktanács és a testnevelés foglalkozásokon a páros, csoportos feladatokat helyeztem előtérbe. A gyerekek barátságkarkötőt készítettek színes fonalakból. A közös beszélgetések alkalmával eddig is számon tartottuk a hiányzókat, megemlegettük a közös élményeket. Színes vasalható gyöngyből szívet készítettek a gyerekek és odaadhatták a barátjuknak. Ferenczei Éva: Süni irigy lesz című meséjével indítottam a foglalkozást. Advent időszakában a mécses gyújtást összekapcsoltam a „Hogy vagy kis barátom” játékkal. Első körben a szomszédjának adta át mindenki a mécsest, majd minden gyermek a barátjának adta át, ügyelve arra, hogy mindenkinél járjon a mécses. Zárásként meghallgattuk Bagdy Bella: „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című dalát.
2020. november 23.

Képek