Társas kapcsolatok ápolása

- Csoport neve: Mézengúzok2a
- Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Társas kapcsolatok
- (22 megtekintés)
A novemberi boldogságórás feladatokat először egy fogalmi tisztázással kezdtük. Megbeszéltük, hogy mik is pontosan azok a társas kapcsolatok valamint, hogy ezekre a kapcsolatokra hogyan figyelhetünk. Ezt követte egy közmondás megbeszélése.
Miután megbeszéltünk mindent a Barát-sál feladattal kezdtünk. A gyerekek nagyon élvezték és úgy láttam rajtuk, hogy nagy örömet okozott számukra nem csak az, hogy körbe kellett adni a sálat hanem, hogy a mellettük lévőről pozitiv dolgokat kellett mesélni.
Szerintem jó kis feladat volt, hiszen nem csak annak a gyereknek volt jüó aki mondta a pozitiv dolgot a másikról hanem a másiknak is akit megemlitettek.
Következőket mondták egymásra: kedves, szépen beszél, jó matekos, jól focizik, jól olvas, barátságos, kedves, támogat mindig.
A novemberi boldogságórás feladatok közé még az ajtóban való pacsizást is megemliteném. Mikor a gyerekek elsősök voltak akkor is volt már ilyen az osztálytermünk ajtajánál és idén is lett. A gyerekek nagyon szeretik a reggeli pacsizást.