Társas kapcsolatok ápolása

462582528_1248412526464808_8504631692146456941_n.jpg

Boldogság óra: Társas kapcsolatok ápolása
Időpont: 2024.11.27.
A gyermekek reggel érkezés után érdeklődve jöttek a rajzosasztalhoz és ezután kiszínezték a figurákat, úgy mintha ők saját maguk lennének.
Tízórai után a tevékenységet a gyerekek játékából kezdeményeztem.
Relaxációval ráhangolódottunk a mesére az „Arcizomlazítás játékosan” című gyakorlattal, a könyv ajánlása szerint.
Utána megbeszéltük, hogy az emberekhez különböző érzelmek fűznek minket, ez határozza meg a kapcsolatainkat, majd eljátszottuk a „Kis barátom, hogy vagy?” című játékot.
Ez követően elmeséltem: „Bezzeg Andrea: Tavaszi ébresztő” című verses meséjét.
Majd játszottuk a mese fontosabb részeit:
– -Medve barlangot építettek mikro-csoportokban, majd a gyerekek becsukták a szemüket és elmesélték, hogy érzik magukat a barlangban.
– Eljátszottuk párokban, hogy fut a hangya végig a medvén, hogy fúj a szél és, hogy süt a nap be a barlangba.
– Eljátszottuk, hogyan nyújtózkodik a medve ébredés után és, hogy kibújás után ünnepséggel várták az állatok, ezért elénekeltük és játszottuk a „Mackó, mackó ugorjál…” kezdetű dalt. Közben ritmusbottal, egyenletes lüktetéssel követtem a dal ritmusát, majd eljátszottuk a „Honnan hallod a harkály hangját?” játékot. Kértem őket, hogy csukott szemmel hallgassak meg, honnan hallják a kopogtatást.
Ezután megbeszéltük, hogy kik várták a medvét? – A barátai. Ennek kapcsán a csoportban jelen levő baráti kapcsolatokról is szó esett, majd közösen elkészítettük a csoport „Barátság lánc” című tablóját a figurákkal felragasztva.
A tevékenység végén felragasztották a barátság jelét a következő lépcsőfokra.
(Ezen a héten sok volt a hiányzó gyermek.)
Forrás: Bagdi Bella – Prof. Dr. Bagdy Emőke – Tabajdi Éva: Boldogságóra (3-6 évesek)

Képek