Boldogságóra Program

Harmadik témánk a társas kapcsolatokgyakorlása több kollégiumi nevelési feladathoz, azaz KNOAP területhez is tartozhat, én ez alkalommal az önismeret és társas kultúra fejlesztéséhez soroltam.
Az előző témát, a tanulási motivációt – amivel az optimizmus témakörhöz kapcsolódóan foglalkoztunk – azzal fejeztük be, hogy hogyan kell egy jó ppt-t elkészíteni, és kaptak is a diákok egy olyan feladatot, hogy készítsenek prezentációt arról, hogy minek köszönhető, hogy a hálójukban jó a kapcsolat a lakók között, illetve hogy mit tehetnének ők annak érdekében, hogy még jobb legyen ez a kapcsolat. Ez a kis előzetes feladat részben kapcsolódott az előző Boldogságórához, részben fontos része lett ennek a foglalkozásnak is.
Úgy kezdtük az órát, hogy elmondtam, hogy a téma a társas kapcsolatok lesz, és megkérdeztem tőlük, hogy mit értünk társas kapcsolatokon, kivel vannak társas kapcsolataik. Ügyesen fel is sorolták a főbb területeket: barátság, az iskolai osztálytársak, tanárok, illetve az otthon, vagyis a szülők, rokonok.
Ezután arra kértem őket, hogy gondolják át, hogy mikor volt, olyan tapasztalatuk, hogy valaki viselkedésesével megbántotta őket, és ez rosszul esett nekik. Illetve idézzenek fel egy olyan esetet is, amikor valami pozitív gesztust kaptak valakitől, valaki jót tett velük. Kértem, hogy először a negatívat, majd később a pozitív történetet meséljék el egymásnak. Erre kaptak néhány percet, majd azt kértem, hogy ne az eredeti elmesélő, hanem aki hallotta, az mesélje el számunkra. Ezt azért is tettem, hogy egy kicsit érzékeljük azt, hogy mi az, amit a másik megértett, és fontosnak is tartott a hallott történetből. Lehetőséget adtam, hogy az eredeti elmesélő, ha szükségesnek érzi, akkor kiegészítse. Az esetek felében történt is ilyen kiegészítés, pontosítás. Felhívtam a figyelmüket arra, hogy fontos értően figyelni a másikat, megérteni a mondanivalója lényegét, és néha a részletekben megbúvó fontos információt is észrevenni.
Minden esetben egyébként a pozitív történetet kérték, hogy mesélje el a másik, lehet persze, hogy a végén ez már egyfajta láncreakció is volt: előtte is mindenki a pozitív történeteket mesélt, hát akkor ő is azt kéri a társától, hogy azt mondja el a többieknek. Volt olyan, aki mind a kettőt elmeséltette, mert összefüggtek egymással. Őt megbántotta valaki, később azonban egy kedves gesztussal bocsánatot kért tőle, ami nagyon jól esett neki.
Úgy vettem észre az előző órán, hogy szerették a történetmesélést, úgyhogy most hoztam több olyan történetet is, amiket egymással összefüggésbe is hoztam. Az első történet a királyról szólt, aki arra kéri a szolgáját, hogy a legértékesebb, legfontosabb szerveket hozza el neki. Ezt úgy, ahogy az instrukcióban volt, részenként meséltem el nekik. Voltak, akik az első körben félreértették a feladatot, nem figyeltek arra, hogy filozófiai szempontból kell kiválasztani a szervet, s a tüdőt, agyat mondták. Végül ezt tisztáztuk, és gyakorlatilag megfejtették előre a mese által is megjelölt szerveket, mert a szívet és a szájat/nyelvet választották a második esetben is, amikor a legrosszabb, legszörnyűbb szervet kellett kiválasztani. Egy kis bizonytalanságot csak az okozott, hogy úgy érezték, hogy itt valami mást kellene mondani. Meghányták-vetették a dolgot, s csak arra jutottak, hogy ugyanazok lesznek. Már közben el is mondták az indokot is, hasonlót mint, amit a szolga mondott.
Ezek után az igaztalan nyelv következett, Szókratész története, aki mikor valaki a barátjátról egy rosszindulatú pletykát akart elmesélni neki, akkor azt racionális érvekkel leállította. Itt is részenként beszéltük meg az érveket. Egy-egy csoportnak az volt a feladata, hogy megindokolja, miért fontos, hogy a hír igaz legyen, pozitív üzenete legyen, és fontos legyen annak, akinek elmesélik a történetet. Ki is fejtették szépen az elveket, különösen sokat beszélgettünk arról, hogy egy barátban az ember nyilván megbízik, és nem ad hitelt rögtön a rosszindulatú pletykáknak. Továbbá, hogy mindig meg kell adni az esélyt annak, akiről valami rosszat mesélnek, hogy tisztázza magát.
A harmadik történet az igaz szívről szólt. Két barát a sivatagban megy, és amikor összevesznek, az egyik pofont ad a másiknak, akkor azt a sértett fél a homokba írja föl. Amikor pedig ugyanez a barát megmenti az életét, tudniillik egy tóban fuldoklik, azt pedig kőbe vési. Itt egy vitát folytattunk le. Az egyik csapat amellett érvelt, hogy azt a pofont nem kellett volna adni, és hogy azt nem lehet könnyen elfelejteni. A másik csoport pedig azt bizonygatta, hogy igenis ezt meg kell bocsátani, főleg egy olyan esetben, ha olyan barátról van szó, akitől egyébként már valószínűleg nagyon sok pozitívumot tapasztaltunk, hisz az életét is megmentette a másiknak, amikor kellett.
Ezután a hálókon belüli társas kapcsolatokra tértünk át. Itt kerültek sorra az előre elkészített ppt diapárok. Itt gyakorolhatták, amit előző foglakozáson megbeszéltünk, hogy a prezentációban kevés szöveg kell, és inkább a kép az, ami a mondanivalónkra irányítja a figyelmet. Volt humoros megoldás is, vagyis, ha több konnektor lenne a hálóban, akkor nem kellene azon vitázni, hogy mikor ki töltse a telefonját. Az egyik háló igen konkrét javaslataira is kitértünk, ők nyilván azért írtak ilyeneket, mert a hálóban problémák voltak hangoskodással és a rendrakással.

Képek