Társas kapcsolatok

- Csoport neve: Hám János Líceum
- Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum
- Kategória: Óvodások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (53 megtekintés)
Csoport neve: “Galamb” csoport
Óvónők: Epli Gertrúd
Ilyés Adrienn Rozália
Téma: Társas kapcsolatok ápolása
A tevékenységet közös színezéssel kezdtük, ahol kiszíneztük a “Barátok vagyunk!” feliratot. A gyerekek lelkesen válogatták a színeket, együtt alkották meg a nagy, díszes feliratot, majd ezt kiraktuk együtt. Ezután minden gyermek a kezében fogott egy-egy betűt a feliratból, így alkotva meg közösen a “Barátok vagyunk!” feliratot. Megbeszéltük, hogy mit jelent számukra ez a szó, és mikor érzik úgy, hogy valaki a barátjuk.
A “Süni irigy lesz” című mesével folytattuk a tevékenységet. A gyerekek érdeklődve hallgatták végig Süni történetét, majd megbeszéltük, hogy miért lehetett irigy, és hogyan viselkedtek a szereplők. A következőkben barátság-ujjlenyomatokat gyűjtöttek társaiktól, majd különféle ábrákat rajzoltak meg.
A következő tevékenység a barátság-karkötő készítése volt. Minden gyermek színes fonalakból és gyöngyökből saját kis karkötőt alkotott, amelyet aztán egy általuk választott párjuknak ajándékoztak. Nagyon megható volt látni, milyen örömmel adták tovább a gyerekek a saját készítésű ajándékot, sok kedves szó és mosoly hangzott el közben
A tevékenységet a barátságháló elkészítésével zártuk. Körben ültünk, és egy fonalgombolyag segítségével alakítottuk ki a hálót, megneveztük a személyet, akinek dobtuk a hálót és kedves szavak mondtunk társunknak. Így lassan egy igazi, szimbolikus barátságháló született, amely összekötötte a csoport minden tagját.
A legvégén megköszöntem a gyerekek aktív és szeretetteljes részvételét. A közösen eltöltött idő egy meghitt, barátságos légkör tette igazán különlegessé. A gyerekek öleléssel és mosollyal búcsúztak, ami méltó befejezése volt a barátságról szóló tevékenységnek.




