Társas kapcsolatok

- Csoport neve: Baktaovi
- Baktalórántházai Zengő Erdő Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (81 megtekintés)
A téma megvalósítása több akadályba ütközött, hiszen a járvány helyzet miatt a csoportunk létszáma napi szinten változott, illetve nagyon lecsökkent. „Barátság” csoportunkkal (Tulipán) közösen valósítottuk meg, több napon keresztül együtt játszottunk, tevékenykedtünk. Ez pozitívan hatott a Maci csoportos gyerekekre és tartalmasan töltöttük a napokat, melyben felszínre kerültek pozitív és negatív vonások is. Megbeszéltük a Barátság szó jelentését, kiszíneztük a munkafüzetből a rá jellemző jegyeket, amit oda ajándékoztak a legjobb barátjuknak. Egy másik napon vendégül láttuk Szomorú Szilárdot és Boldog Blankát. Minden gyermek elfoglalta a helyét aszerint, hogy milyen hangulatban van. Egy gyerek állt Szomorú Szilárd mögé, aki a testvére általi bántalmazást sérelmezte. Gondolkodási időt, és minden gyerek számára lehetőséget adtam, ki hogyan vigasztalná meg. A társas kapcsolatok egyik legfontosabb szerepe a támasznyújtás, a bizalom és a szeretet. A Boldogság órák pedagógiai célzata gazdag érzelmi skálával valósult meg, ölelés, simogatás, puszi, kézfogás, ajándék hozás, játékba hívás, cipőkötés stb. Egy másik napon elmeséltem és elbáboztam Lázár Ervin – A nagyra vágyó feketerigó történetét. Megbeszéltük, hogy úgy lehetünk csak boldogok, ha elfogadjuk magunkat és hagyunk másokat is olyannak lenni, amilyen. Ha szeretjük önmagunkat, barátságosak, mosolygósak tudunk lenni. A „Mit látsz a tükörben?” játék által a nagycsoportos gyerekek szókincse sokat fejlődött, bátran használják a kedves,figyelmes, segítőkész, barátságos jelzőket. Nagy sikert aratott a „Megismersz?” játék, a gyerekek körében,sokat nevettünk közösen. Több alkalommal kérik a Boldogságórán kívül is a mozgásalapú relaxációs gyakorlatokat, illetve Bagdi Bella: Ha boldog vagy című számát is nagyon szeretik. A Maci és a Tulipán csoport alkotásaként megszületett „Barátság Szívünk”, melyben minden vállalkozó gyermek lerajzolhatta a legjobb barátját. Egy jó közösségben, mint a miénkben, mind a lehetőségek és mind a teljesítmények is magasra szárnyalnak mi általunk, a Boldogság órát vezető óvodapedagógusok által.