Társas kapcsolataink

A novemberi boldogságóránkon a társas kapcsolatokra irányítottuk a figyelmet.
Kihangsúlyoztuk, hogy az osztályba járó gyerekek a közösség felelős szereplői. Mindenképpen
tudatosítani szerettem volna, hogy a társas kapcsolatok folyamatos törődéssel, odafigyeléssel
karban tarthatók. Ők a barátságaik alakítói és felelősei.
A témához javasolt ötleteket használtuk fel.
Első lépésként elhelyeztünk az ajtón 5 szimbólumot: integetés, pacsizás, kézfogás,
ölelés, tánc. A gyerekek reggel egyenként választhattak, hogy mit szeretnének, hogyan
köszöntsem őket. Megbeszéltük, hogy a társas intelligencia része egymás köszöntése, ami a
kommunikáció egy formája, mely során a közösség tagjai szándékosan egymás tudtára hozzák
jelenlétüket, figyelmet mutatnak, és egyben valamilyen emberközi viszonyt fejeznek ki.
Bevezetésként a Toll-módszer alkalmazásával körbejártuk és beszélgettünk arról, hogy
az ő életükben jelen vannak a rokoni, baráti, iskolai kapcsolataik.
A kisiskoláskorban nagyon fontos a barátság, ezért a feldolgozásnál ez került előtérbe.
Elkészítettük a Barát-sálat. Kedves gondolatok hangzottak el egymásról. Ezután elkészült a 2.b
barátságfüzére. Jó volt hallani, ahogyan a tanulók elmondták mi köti őket össze az osztályon
belül. Mindenkinek van barátja az osztályban, aki segíti, támogatja, vigasztalja, meghallgatja,
ha kell. Amilyen az elkészült füzér, olyan sokszínű a csapat.
Az óra lezárásaként meghallgattuk Bagdy Bella: Ha boldog vagy mutasd meg című
dalát.

ooo

Képek