Társaink és kapcsolataink

Szazlabu.jpg

A társas kapcsolatok hónapja számtalan lehetőséget rejt a csapatépítéshez a Boldogságórákon belül és ezt igyekeztem a legintenzívebben kihasználni novemberben. A 6. osztállyal szinte rekord mennyiségű feladatot hajtottunk végre a heti egy óránk ellenére úgy, hogy két alkalommal meditációt is beillesztettünk a programunkba. Ehhez a gyerekek is ragaszkodnak, kifejezetten kérik, hogy az általam vezetett relaxáló-meditáló gyakorlatokat a „Relax-teremben” matracon, zenével hajtsuk végre. Fantasztikus érzés, ahogy „jönnek velem” és aztán elmesélik az átélt tapasztalataikat! Rendkívül ügyesek a légzésfigyelésben, elengedik a feszültséget és élményszerűen számolnak be arról, amit a képzeletük elé festek. Számomra is igazán felemelő érzés!
A feladatok közül tehát rengeteget csináltunk szóban, mozgással és írásban is. Beszélgettünk családról, barátokról, az osztályról, arról, hogy kinek ki a fontos az életében és miért, illetve megkérdeztem őket: ezt hogyan érzékeltetik azokkal, akiket felsoroltak fontos személyként. Igyekeztem arra irányítani a figyelmüket a beszélgetések során: mutassák ki azt, hogy fontos számukra a másik, és ezt napi szinten erősítsék! Némi stresszkezelést is becsempésztem a beszélgetésbe: többször kértem őket a „..Nekem ez rosszul esik, ezért kérlek…” típusú, egyes szám első személyben történő mondatkezdés használatára, melyre a tanórák és szünetek során is visszatértünk. Egyre többször került elő a megfogalmazás a figyelmeztetésem nélkül és számtalan konfliktushelyzetet oldottunk fel ezzel a módszerrel. Kipróbáltuk a „Letye-petye-lepetye” játékot is: elindítottam egy mondatot, melyet egymás fülébe kellett súgni. A kör végén igazán jót derültünk azon, hogy semmi köze nem volt a végeredménynek az eredeti mondathoz. Így végre elhitték: nem szabad felülni a pletykáknak…
A mozgásos játékokat mindig nagyon élvezik, ezért igyekeztem minél többet bevinni a foglalkozásokra. Játszottunk „Százlábút”, melyet nagy nevetések követtek. A „Tégy egy lépést felém” játékot kissé megformáltam, nekik kellett magukról állításokat feltenni. A „Képösszerakót” az asztal körül járva raktuk ki, de előtte a csapat kirakta ülve is, és memorizálta. Nagy nevetések kísérték a „Csak tekintettel” játékot is, és nem bizonyultak könnyűnek a feladványok! Legnehezebbnek és leginkább elgondolkodtatónak a „4 perc” gyakorlat bizonyult, hosszasan kutattuk az utána következő beszélgetés során a feladat hatását közösen is.
Írásban a „Társas kapcsolataim” feladat kapcsán egy rajzban mutatták be a „köreiket”, melyet utána az osztálynak is prezentáltak. Bevittem a „Háttal rajzolós feladatot”, mert az nagyon népszerű minden csoportnál. Igazán vicces rajzok születtek és le is vonták a konzekvenciát: ahhoz, hogy a társunkkal jól tudjunk együttműködni, szükség van jó közös kifejezésrendszerre, ügyességre és a „háttérzaj” kizárására is.
Bár a programnak nem része, mesterprogramomban ez a hónap a tolerancia világnapjához kötődött. Mivel az osztályban szükségét éreztem a csoportnormák megszilárdításának elsőként kisebb csoportokban, majd az így készült munkák összefésülésével megalkottuk az osztály szabályzatát. Már a csoportok beosztásánál is igyekeztem közelíteni egymáshoz a gyerkőcöket, a közös véghajrában igazán szuper csapatmunka alakult ki. Ráadásul a hónap során új tanuló is érkezett az osztályba, akinek beilleszkedését nagyban elősegítette a hónap témája, a közös feladatvégzés és kiválóan érezte magát a Boldogságórákon is.
Köszönjük ezt a remek programot!

Képek