Tarisznyába való mese
- Csoport neve: ficanka2023
- Sükösdi Tulipánfa Óvoda és Mini Bőlcsöde
- Kategória: Óvodások
- Téma: Fenntartható boldogság
- (222 megtekintés)
A Ficánkások évzáróval egybekötött ballagására rendhagyó módon a Boldogságórás foglalkozások közül választottuk ki a gyerekek kedvenc meséjét, amit átdolgozás közben tarkítottunk az év közben tanult gyerekdalokkal, rövid versekkel és népi játékokkal, hogy a hagyományainkhoz is némiképp hűek maradhassunk. Szerettünk volna a szülőknek egy kis betekintést nyújtani a program anyagába és célunk volt az is, hogy a nevelési év közben szerzett tapasztalataikat, élményeiket játékos formában összesítve „tarisznyába való emléket” kaphassanak.
Szülői segítséggel videó készült a műsorról. A gyerekek a felkészülés során újra átérezhették a hála kifejezésének fontosságát, az együttműködés örömét, a barátságok fontosságát.
A nevelési év utolsó napjain Viszlát óvoda címmel emléklapot készíthettek, aminek az egyik hívószava”:amit az oviban megtanultam” . Több alkotás született, amik a boldogságórás játékos feladatokat tükrözték. A „kedvenc ovis emlékem” hívószóra sokan rajzolták le az ovit, szívecskékkel és a barátaik jelét vagy az épületbe vagy a szívekbe illesztették. Számunkra ez egyértelműen jelezte, hogy a céljaink sikerültek, elvetettük a „boldogság magvait”. Végezetül szeretetfolyosó játékkal zártuk a hónapot és megajándékoztuk őket a Hála oklevéllel.




