Táncoló falevelek

csoportkep-2.jpg

7. osztály, Jómadarak
Nagyon hálás voltam a kolléganőmnek, aki magyar órán már beszélgetett a gyerekekkel az optimizmusról és a pesszimizmusról. Így óra elején már nagyon sok mindenhez hozzá tudtak szólni a témával kapcsolatban. Hogy jobban megértsék a két gondolkodásmód közti különbséget, egy szituációs játékot játszottunk. Színes lapokból és hurkapálcából készítettünk egy optimista-pesszimista fejet. Két tanuló egymással szemben állt, az egyik kezében a hurkapálcás fej. Majd történeteket mondtam nekik, melyet a páros egyik tagjának úgy kellett befejeznie, amilyen fejet mutatott neki a társa. Nagyon jól szórakoztak közben!
Ezután volt aki színezett, vagy rejtvényt fejtett és voltak, akik mosolygós faleveleket készítettek és ráragasztották egy általuk rajzolt fára. Megbeszéltük, hogy kiteszik az osztályuk falára és ez majd mindig emlékezteti őket az optimista gondolkodásra.
Hálás vagyok, hogy ennyire érdekelte őket a téma!

Képek