Szövegértés fejlesztése a boldogságóra módszereivel

Bemutato-1.jpg

A beiskolázási program keretében, a leendő elsős szülőknek mutattam be a szövegértés fejlesztését, boldogságórás módszerekkel. Az óra fókuszában a célok kitűzése és elérése volt. A halász és a nagyravágyó felesége című népmese alapján, mesehálót szőttünk együtt. Összegyűjtöttük a népmesékről tanultakat, majd a varázslabdánk és az interaktív táblánk segítségével kvíz kérdéseket oldottak meg, csoport munkában a tanulók. Számozással időrendbe kellett tenni a mese eseményeit. Síkbábok segítségével egy jelenetet játszottak el a gyerekek. Csoport munkában erősséglabdák felhasználásával, megfogalmaztuk, hogy mik azok a tulajdonságok, amelyek a célig visznek bennünket. A mese tanulságát kihangosítottuk majd a gyerekek jutalma egy csodatevő hal volt, ami biztos, hogy a tanulók kívánságait teljesíteni fogja. Az iskolánkban, több éve a beiskolázási program része a boldogságóra, aminek a szülők és a gyerekek is nagyon örülnek. Örömmel és lelkesedéssel tartom ezeket az órákat.

Képek