Jócselekedet a szívbeteg gyermekek gyógyulásáért

szivkalacs-csoport-kisult-sziv2.jpg

A decemberi boldogság óránk bevezetéseként, december elején meghallgattuk a hónap dalát és megbeszéltük a jócselekedetek gyakorlásának fontosságát. Példákat gyűjtöttünk, miként tudunk kedvességgel, nagylelkűséggel, együttérzéssel, jócselekedeteket véghez vinni az iskolai közösségben és otthon a családunkban is. Az adventi készülődés hangulatában, napközis csoportunk, egy szívből jövő, közös jócselekedettel, a „Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért” közhasznú alapítvány számára szervezett, „Szívkalács Adománygyűjtő Akcióhoz” csatlakoztunk, mézeskalács szivecskék készítésével. Az alapítvány főbb tevékenysége a szívbeteg gyermekek gyógyulásának támogatása, eszközök vásárlásával, vagy külföldön végzett műtét támogatása, megszervezése. A szervezet támaszt, biztonságérzetet nyújt az érintett, aggódó családoknak, támogatást az egészségügyi intézményeknek, és a gyógyításban résztvevő szakembereknek.
Az adománygyűjtés céljainak megvalósulásáért, szívvel-lélekkel készítettük, nyújtottuk, formáztuk, sütöttük, díszítettük, és küldtük, a szívbeteg gyermekek gyógyulásáért, a mézeskalács szíveket. Hisszük, hogy lelkes tanulóink, apró kezeinek munkája is hozzájárul, az SZTE Gyermekgyógyászati Klinikán kezelt szívbeteg gyermekek gyógyulásához.
A decemberi utolsó tanítási napon, megfogadtuk, hogy az idei téli szünetben, mindenki igyekezni fog jócselekedetekkel kimutatni a szeretetét a családjának is, mert ez nagyon értékes dolog, és már boldogan olvastuk az adománygyűjtőakció szervezőinek köszönő levelét, melyben beszámoltak róla, hogy mennyire meghatotta őket, a speciális nevelési igényű tanulók önzetlensége, és a sikeres adománygyűjtő akcióban nyújtott segítségünk.

Képek