Szívposta

Szívposta

Miért és hasznos a relaxáció? A relaxációval megtanulják a gyerekek, hogyan figyelje teste jelzéseit, milyen az, amikor feszült, és milyen a teste, amikor nyugodt. Segít megnyugodni, fejleszti a testi tudatosságot, az önbizalmat és önkontroll képességét, sőt jobb közérzetet biztosít. Ezért relaxációs gyakorlattal kezdtünk. Benntartottuk a lélegzetet, majd lassan kifújtuk a levegőt. Felhúztuk az orrunkat, majd leengedtük. Utána összekulcsoltuk elöl a karjainkat, mintha magunkhoz öleltünk volna valakit, majd fejünk felé emeltük, elernyesztve ledobtuk a testünk mellé. Végül ökölbe szorítottuk a kezünk, mintha citromlét préselnénk, majd a képzeletbeli citromot erősen a földre, dobtuk, tenyerünket szétnyitottuk.

Csapkodós játék következett nyári kívánságokkal, nyári szavakkal. Mindig az elhangzott szót tartó tanulót kellett a középen állónak megpróbálni lecsapni. Nagyon élveztük ezt a játékot. Munkánk során nem csak a mozgást fejlesztettük, de kikapcsolódtunk, kieresztettük a felgyülemlett, még bennünk lévő stresszt.

Boldogságban, szeretetben és pozitívan próbáljuk élni mindennapjaink. Színes papírból „szívpostát” = szív alakú borítékot készítettünk illetve kis alakú színes szíveket vágtunk ki, az üzenetek elkészítéséhez. Ezekre ráírtuk, ami eszünkbe jutott a másikról, pozitív tulajdonságok, kellemes emlék, közös nyaralás, szívmelengető üzenet. Az elkészült szívecskeleveleket a szívpostába dobtuk, végül mindenki el tudta olvasni mit kapott osztálytársaitól. Szerencsére a gyerekeknek rengeteg ötletük volt, így mindenkihez rengeteg pozitív üzenet érkezett. Sok gyermeknek nehézséget okozott kifejezni érzelmeit, gondolatait. Ez a tanév során rengeteget fejlődött. Szívvel, lélekkel gyártották egymásnak és nekem a kis cetliket. Lenyűgöző volt, hogy milyen bátrán fejezik ki gondolatikat egymásról. De nincs is nagyobb boldogság a megosztott örömnél, és annál, ha végre önmagad mersz lenni.

Végül át is öltöztünk, kis egyenruhánkba és boldogságfesztivált rendeztünk. Közös énekkel, dallal és egy kis sétával zártuk az idei utolsó boldogságóránkat.

Két újabb remek órát töltöttünk a fenntartható boldogság jegyében. Sok boldog és megható élmény kötődik az idei boldogságóránkhoz.

„Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a boldogság nem azért jön létre, mert valami olyasmit kapunk, amivel nem rendelkezünk, hanem felismerjük és értékeljük, azt ami van.”

Képek