Boldogságóra Program

Idén decemberben részt vettünk a szeretetcsoki akcióban.
A gyerekek lelkesen hozták a csokikat, plüssöket, játékokat, de rajzokat is készítettek. A hónap közepén azt vettem észre, hogy teljesen spontán egymásnak is kezdtek adogatni először csokit, majd osztották meg az uzsonnájukat, sőt, a tanári asztalon is mindig várt egy-egy kis apró csoki, cukor. A boldogságórákon beszélgettünk arról is, hogy adni nem csak tárgyakat lehet, rejtsenek el apró rajzokat pl. anyu-apu táskájában, most már le tudnak írni kisebb szavakat, cetliket is elrejthetnek, készíthetnek reggelit, uzsonnát, kávét az egyik szülő vagy testvér segítségével, vagy csináljanak meg vmit egyedül, amit még eddig csak segítséggel próbáltak, de úgy érzik, már menne, stb. Aranyosan mesélték, mit szóltak otthon, ki milyen kedvességet csinált.
De a legkedvesebb momentum az volt, hogy az asszisztens néni felsóhajtott egy szünetben, hogy: Juj, de éhes vagyok… és egyik gyerek hozott egy szalvétát, rátett egy almaszeletet, a másik is mozdult pár áfonyát… és mire visszaértem az órára, igazi kis mini-svédasztal borította el a tanári asztalt. A gyerekek látták, hogy nem igazán értem mi történt, erre mosolyogva mondták: „Éva néni, te tanítottad, hogy adni jó. Ez a sok finomság Anita nénié!”
Hát, igen. No comment. 🙂

Képek