Számsziget és betűország meghódítása

varazskonyvem.jpg

A januári Boldogságóra keretében az első osztályosok is a célok kitűzésével és elérésével foglalkoztak.
Milyen igaz! témában a programban megadott közmondások értelmezésével próbálkoztak.
A varázsló tanítványa című mese meghallgatása és feldolgozása elindította a gyerekek kreativitását és lerajzolták céljaikat, vágyaikat.
A beszélgetőkörök során a gyerekek megfogalmazták saját céljaikat. „Nagy tornyot fogok építeni. Megöntözöm a virágjaimat. Összerakok egyedül egy LEGO házat. Megtanulok olvasni. A 6-os számszigetre hajózok. Rajzolok egy saját varázskönyvet. Segítek anyukámnak kókuszgolyót gyúrni.” stb.
A farsangi időszakban a hóemberek világnapját ünnepelve is kapcsolódtunk a hónap témájához. Itt is adódtak nehézségek, de egyre több sikerélményt szereztek a gyerekek.
A tantermi foglalkozások keretében kipróbáltuk az új társasjátékainkat. Itt a célba érés volt a cél. A rugós foci a fiúk kedvence lett. A lányok a kártyajátékokat választották. Szintén megtapasztaltuk, hogy lépésről lépésre haladva sikerül az út végére jutniuk.

Képek