Süni csoportos boldogság – a kezdetek

boldogsagvar-1.jpg

Októberben nagy örömmel vettük kezünkbe az óvodásoknak szóló Boldogságóra könyveket és munkafüzetet, melyek rengeteg ötlettel segítik az egyes témakörök megvalósítását. Nagy izgalommal fogtunk hozzá a boldogságórák megtartásához. Első körben megtanultuk a boldogságmondókát, megöleltük egymást, vagy épp azt, amiben örömünket leltük. Az élvezetes játék kellően megteremtette a hangulatot a boldogság titkainak feltárására. A fantáziajátékon belül elképzeltük a saját boldogág várunkat, hogyan néz ki, hány tornya van, milyen színekből áll, milyenek az ablakai, mekkora az ajtaja. Az óvó néni segítségével közösen megrajzoltuk a süni csoportosok boldogság várát, amely később végleges formát öltve egy olyan központi helyre került, ahol mindennap találkozunk vele. A tíz lépcsőfok méltón képviseli az utat, melyet majd bejárunk a gyerekekkel, hogy együtt, lépésről lépésre jussunk el a boldogság egyes állomásaira.
A hála témáját felölelő boldogságórán egy színes kendő – varázskendő – segítette a gyerkeket a hála fogalmával való ismerkedésben. A Szép nap ölelj át engem c. dal meghallgatásakor a kendő varázsa, simogatása, a kendőbe való burkolózás termetette meg a légkört a beszélgetésre, a megélésre. A hála fogalmának megértése nem ment elsőre a gyerekeknél, de az érzés, amit a köszönet és hála kapcsán a beszélgetés alatt éreztek bennük maradt. A foglalkozás végén mindenki válaszott egy szívecskét, melyre ráírtuk az üzenetet: „Hálás vagyok azért, mert….”

Képek