Summa summárum

Elismereseink-1.jpg

Fenntartható boldogság beszámoló
Az utolsó hónapunkban összegeztük a Boldogság óráinkat. Számot vettetünk, visszatekintettünk az eredményeinkre, sikereinkre fejlődési előre menetelünkre.
Kicsit nosztalgiáztunk. Előjöttek az elvégzett feladatok, játékok, móka és kacagás.
Nagyon nagy öröm számomra látni azt, hogy a pozitív gondolkozásmódjuk napról- napra változik.
Olyan jó tükrök nekem is a tanítványaim. Jó látni, hogy beépül a pozitív hozzáállás a mindennapi életükbe.
Még a gyereknapi akadályverseny csatakiáltásába is beleírták, hogy Ők a BOLDOG osztály. 
(Csatakiáltás
Derült égből Boldog osztály,
Tanulunk vagy megbukunk tán?!
Gyereknapon együtt játszunk,
minden akadályt kiállunk!
Hipp, hipp, hurrá!
3. osztály hajrá! )
Illetve az év végi összegzésben is feltüntette az egyik kislány, mint legkedvesebb emléke az évben.
Amikor nehéz helyzettel találkoznak, akkor segítve, támogatva átlendítik egymást az adott helyzeten.
Készítettünk egy kis videót arról, hogy mi az, amit nekik adott az első év a Boldogság órán, illetve arra a kérdésre is megpróbáltak válaszolni, hogy fenntartható-e a boldogság, s ha igen szerintük hogyan.
Fogadjátok sok szeretettel! ( https://studio.youtube.com/video/8eSic3_z840/edit )
Összefoglalásként meghallgattuk A csodapalota című mesét, melyet egy tanulóm olvasott fel. Ezt követően megbeszéltük a hallottakat, majd rajzot is készítettünk hozzá.
Majd meghallgattuk a hónap dalát, melyet meg is tanultunk. A következő tanévben mi fogjuk az évet megnyitni az első osztályosoknak, ezt tovább gondolva a célom, hogy ezzel a dallal fogunk kezdeni.
Nagyon büszke vagyok a csoportomra, az éves munkájukra. Hálás vagyok nekik minden együtt töltött pillanatért!
Mindenkinek Boldog pihenéssel, feltöltődéssel teli nyarat kívánok szeretettel!

Képek