Sólyomszemmel terveztünk

100_2531.jpg

Ebben a hónapban nagyon ránk fér az optimizmus. Ennek több oka van, nálunk talán ez a megpróbáltatások hava is, de optimista hozzáállással mindent meg tudunk oldani. Azt vizsgáltuk, ha egy sólyom az iskola fölé repülne, mi az a jó, amit láthatna. Csoportokban próbáltunk dolgozni, de végül inkább egyéni alkotások születtek. Lett így játszóterünk, közlekedési pályánk bicikli úttal, számítógép minden gyereknek. Az óra vidám hangulatba telt, mint mindig. A legjobban nekem még is annak a kislánynak a rajza tetszett, aki még rá is írta „Nekem csak az iskola kell!” Bevallom meghatott, hogy annyira jól érzi magát, hogy semmi másra nincs szüksége. Persze ebben biztosan bent van a negyedéves online oktatás, ahol egymást kellett nélkülöznünk. A jelenlegi állás szerint ez tényleg egy optimista kívánság. Rajzainkat a következő órán fogjuk egybe gyúrni.

Képek