Sok kicsi sokra megy

fedőkép.jpg

Sok kicsi sokra megy. Pláne, ha még figyelünk is rá! Az apró örömök élvezete a vidám, kellemes pillanatok megélésén alapszik. Ebben a hónapban, a hétköznapok sietős forgatagában mindenkinek figyelnie kellett ezekre az örömteli pillanatokra. Ilyenkor, hogy tudatosuljanak, személyre szóló befőttes üvegekbe köveket gyűjtöttünk. Az előkészületek során AAK-s módszerekkel és eszközökkel beszélgettünk a nagyobb örömökről, de természetesen szó esett a hétköznapiakról is, mielőtt belekezdtünk a kövek gyűjtögetésébe. Ezeket három héten keresztül a növendékek, saját maguk által festett befőttesüvegekbe tették. Az apró örömöket igyekeztünk elcsípni és fényképpel megörökíteni, amelyekből a Boldogság napunkon egy videót is készítettünk.
Ezen a napon többször megnéztük a videót, mindenki el tudta mesélni PCS-ek és gesztusok segítségével, hogy neki melyik volt a legkedvesebb emléke. Jó volt látni, hogy mennyi mindenre emlékeznek és, hogy egymáséit is számon tartották. Meglepetten tapasztalták, hogy a kisebb kövek mennyire megtöltötték, a látszólag hatalmas befőttesüveget.
A következő órán – a növendékek kérésére – kifeküdtünk, és hason fekve ültettünk apró növények magjait. A végén a földre rátettünk – az általuk gyűjtött, apró örömöket szimbolizáló kavicsokból néhányat. De a feladatainknak ezzel nem lett vége; mindenkinek figyelnie és gondoznia kell az apró öröm magvait, hogy azok szép, nagy virággá fejlődjenek.

Készítette: Kondákor Anna, Langné Felföldi Anna, Trexler Erik

Képek