Slágerlista

- Csoport neve: konyvmolyok5
- Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
- Kategória: Felsősök
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (74 megtekintés)
Az október témája az optimizmus volt, amelynek feldolgozásához az „Ötletek a megvalósításhoz” segédanyag feladataiból válogattam.
1. Ráhangolódásként meghallgattuk Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok című dalát!
Beszélgettünk a dalról, majd mottóként a dal egyik kérdését kijelentő mondattá formálva felírtuk a táblára: Képes vagyok meglátni mindenben a jót.
2. Véleményvonal
Véleményvonalat alkottunk az alapján, hogy ki mennyire tud azonosulni ezzel a kijelentéssel. Néhányan megfogalmazták, hogy miért pont azon a helyen állnak.
3. Hajlított véleményvonal
Meghajlítottuk a véleményvonalat, s az egymásnak párban álló tanulók igyekeztek társukat meggyőzni álláspontjukról.
4. Szituációs játék
Majd a csapatok a kihúzott szituációkat optimista és pesszimista befejezéssel játszották el.
5. Slágerlista
Előzetes feladatként már megkapták a tanulók azt a feladatot, hogy gyűjtsenek olyan dalokat, amelyeknek szövege és dallama optimista érzéseket kelt bennük. Szavazással döntöttük el, hogy mi kerüljön a Top 5-be.
Íme a lista:
Vaiana (Moana) – Boldogság
Auth Csilla: Jól vagyok és pont
Alma Együttes: Ma van a szülinapom
Kati és a kerekperec: Jókedvű nap
Bagdi Bella: Ma rám talál a boldogság