„Sajnálom.Bocsáss meg.Köszönöm.Szeretlek.” (2024. április)

- Csoport neve: Napraforgócskák
- KOMÁROMI SZIVÁRVÁNY ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Megbocsátás
- (173 megtekintés)
A „Megbocsátás gyakorlása” témakört az idén is Kowalsky meg a Vega zenekar: Varázsszavak című dalával kezdtük. Mielőtt meghallgattuk a szerzeményt, arra kértem a gyerekeket, hogy nagyon figyeljenek a szövegre. A zene végén megkértem ovisaimat, sorolják fel a 4 varázsszót, amiket akkor használunk, ha megbántunk valakit. Örültem, hogy volt olyan kisgyerek, akinek ismerős volt ez a dal. Éppen a közelmúltban koncertezett városunkban a zenekar és ez a kisfiú a családjával ellátogatott a koncertre. Ügyesen sikerült összeszedni a „Sajnálom. Bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek.” varázsszavakat.
Majd a következő kérdésekre vártam a válaszokat:
– Volt már olyan helyzet az életedben, amikor megbántott valaki és nagyon haragudtál rá? Bocsátottál-e már meg valakinek?
– Használtad-e már ezeket a szavakat: sajnálom, bocsáss meg? Kértél-e már bocsánatot valakitől?
Mielőtt választ kaptam ezekre a kérdésekre, elmeséltem a gyerekeknek, hogy az én életemben is előfordult olyan cselekedet, amiért bocsánatot kellett kérnem. Volt olyan alkalom is, hogy engem bántottak meg. A bocsánatkérés és a megbocsátás bizony nehéz feladat.
Az ovisaim szívemnek kedves történeteket meséltek.
Először Léna jelentkezett. Elmesélte, hogy egyik alkalommal csúnyán beszélt a mamájával. Szülei elbeszélgettek a kislánnyal és bocsánatot kért nagymamájától.
Másodszor Zéti tette fel a kezét és elmondta, hogy múltkor az óvoda udvarán ráugrott Patrik hasára. Nagyon megbánta a történteket és bocsánatot kért csoporttársától.
Harmadszor Bianka mesélte el történetét, ami velem kapcsolatos. A kislány a közösség központja, mindenről határozott véleménye van. Különös kapcsolat van közöttünk, nagyon szeretjük egymást. Egyik alkalommal megkértem, hogy pakolja össze a játékokat, amiket elővett. Erre flegmán válaszolt nekem és közölte, milyen jó lesz majd az iskolában, ott nem kell pakolni és én sem leszek majd ott. Bevallom őszintén, nagyon rosszul estek ezek a mondatok. A kislány észrevette viselkedésemen, hogy megbántott. Kis idő elteltével odajött hozzám és sírva bocsánatot kért, ami engem is meghatott. Megöleltük egymást és megbeszéltük a történteket.
Boldog voltam, hogy a gyerekek megértették, mit kell tenniük, ha megbántanak valakit. Hozzáteszem, hogy az elmesélt történetek hetekkel ezelőtt történtek. Büszke voltam, hogy a téma kapcsán a gyerekeknek eszükbe jutottak ezek a cselekedetek, felismerték bántó viselkedésüket és önszántukból bocsánatot kértek az érintettektől.
A megható beszélgetés után elmeséltem Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat című történetét. A munkafüzet feladatait is megoldottuk, Bagdi Bella dalai is gyakran szóltak.
Zárszóként pedig összegeztem, hogy lehetőleg ritkán keveredjünk olyan helyzetekbe, amiben megbántunk valakit. Ha pedig már megtörtént, a megbocsátás varázsszavait mindig tiszta szívből használjuk!