Reggel, délben, este

1-A-REGGEL-20180910_155148.jpg

A téma címe: Reggel, délben, este
Óravázlat – Boldogságóra (30/1, Hála 3/1.)
A boldogsagora.hu-ra feltöltendő, választható feladat a csoportok közötti versenyhez.

Csoport: 9 alsó tagozatos tanuló, 1. (per 2.), 2., 3, és 4. osztályfokon – ebből 8 tanulásban akadályozott, 1 értelmileg akadályozott. A tanulásban akadályozottak közül ketten autisták. A tanulók egymást jól ismerő csoportot alkotnak.
Feladat: Készítsen a csoport egy plakátot, melyen három egymástól elválasztott területen megjelenik, hogy reggel, napközben és este mi mindenért lehetnek hálásak a tanulók.
Cél: a) bevezetés a boldogság fogalmába a tanulók értelmi szintjén; b) bevezetés a hála fogalmába, c) és abba az élménybe, amit a hála (a hálanyilvánítás) okozhat. Ügyelni kell – az asszisztenssel egyeztetett módon – a tanulók egyenletes feladatvállalására és feladattartására.
Előzmény: az előző tanévben volt egy boldogságórája a csoportnak. Ennek során, a tanulók, közösen készítettek az egyéni boldogságukról, örömükről egy-egy darabkát a közös képkirakóhoz.
Fejlesztési terület: a szubjektív benső örömérzet proszociális megteremtése, növelése, fenntartása.
Módszer: frontális irányítású kooperatív tevékenység.
Eszközök: egy nagy papírlap, filcek és táblafilcek, különböző színűek.
Helyszín: a csoport 1-es számú szobája, székek használata nélkül, a szőnyegen ülve vagy térdepelve. Vélhetően nem lesz mindenkinek kényelmes, de alkalmilag a többség kedvére való.
Időtartam: 45 perc

1. (5 perc) Utalás az előző tanév végén megtartott foglalkozásra – az annak során készült képkirakó szemléltetésével is. Kérdés: „Ki emlékszik arra, hogy számára mi a boldogság?” „Peti például boldog, ha a kutyájával játszhat.” „Petinek megszűnik a külvilág, ha a kutyájával játszhat.” A tanulók felidézik az emlékeiket.

2. (5 perc) Tanári narráció figyelemmegtartó kérdésekkel. „A boldogság az, amikor örülünk, amikor jól érezzük magunkat.” „A boldog ember minden nap örül valaminek.” „A boldog ember többet örül, mint bánkódik.”

3. (5 perc) Tanári narráció – Egy új szó bevezetése: hála. „Ki tudja, mit jelent az a szó, hogy hála?” (A tanulók tanácstalanságára, értetlensége várható.) „Biztosan éreztetek már hálát, csak nem tudtátok, hogy annak az érzésnek mi neve.” „Olyan köszönet, amit nem csak a szánkkal mondunk, hanem a szívünkkel érzünk – akkor, ha valaki jót tesz nekünk.” Azt érezzük, hogy tartozunk valamilyen jó cselekedettel.” Egy rövid mese Lev Nyikolajevics Tolsztojtól: Az oroszlán és az egér.

4. (5 perc) A feladat ismertetése: egy olyan plakát készítése, melyen három egymástól elválasztott területen megjelenik, hogy reggel, napközben és este mi mindenért lehetnek hálásak a tanulók. A fektetett lapot két vonallal három oszlopra, ill. mezőre osztjuk. Ráírjuk, hogy reggel, délben, este. Megtörténik az eszközök és szabályok ismertetése, majd pedig a példák és ötletek felvetése.

5. (20 perc) Megvalósítás. A plakát készítése (rajzolása) közben a példák és ötletek további felvetése szükséges.

6. (5 perc) Összegzés. A főbb meghatározások, gondolatok ismétlése, a tanulókat megdicsérése.

6. Tapasztalatok. jó hangulatban vettek részt az órán, és örömmel jelentkeztek. Ketten-hárman értik a hála lényegét.

Baranyai Mihály kollégiumi nevelőtanár

Képek