Rablás

- Csoport neve: Tóth Árpád Gimnázium
- Tóth Árpád Gimnázium
- Kategória: Felsősök
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (137 megtekintés)
A decemberi Boldogságórát a John Lewis 2020-as reklámfilmjével kezdtük, hiszen ennek témája is a jócselekedetek.
Ezután a ‘Rablás’ című történetet olvasták el és fordították le angolra a tanulók. A történetet megbeszéltük, a szereplőket elnevezték a gyerekek, majd a következő órán párbeszédeket kellett írniuk angolul. Előre kigondoltam a szereplő-párokat, amelyeket kiosztottam. A párbeszéd megírása után gyakorolni kellett az előadást, aztán hangfelvételt készítettek a párbeszédről, amelyet e-mailben elküldtek nekem. A felvételeket meghallgattam, és a következő órán értékeltem azokat, a pozitívumokat megemlítve. A párbeszédkészítés lekötötte a tanulókat, nagyokat nevettek közben, és még új szavakat is tanultak.
Hétvégi feladatként azt kaptaák a tanulók, hogy az ‘Action for Happiness’ decemberi naptárából próbáljanak megvalósítani 1-2 ötletet, és írják le, hogyan sikerült, hogyan érezték magukat.
Az óra jó alapot biztosított a karácsonyi feladatokhoz, például Charles Dickens: A Christmas Carol tanulmányozásához.