Pozitív gyerek vagyok

Pozitív gyerek vagyok

Az optimizmus feltárását a pozitív szemlélet kialakítására helyeztem a hangsúlyt október havában.
A hónap dalát már nagyon jól ismerik a gyerekek, mely az egyik nagy kedvencük.
Szívesen engedik el magukat a hallgatása és éneklése közben, többször még táncra is pördülnek.
Minden csoportomba a rossz dolgokat, élményeket elevenítettünk fel, hogy egy más szemszögből is nézzünk az elmúlt események mögé.
Kezdetben beszélgettünk arról, milyen is lehet egy optimista ember. Mit is jelent maga a szó.
Majd a saját magam rossz élményein keresztül mutattam be azt, hogy hogyan lehet ránézni, másként.
Most legyünk szomorúak? Vagy nézzünk a helyzetre optimistán?
Ki melyiket választaná?!-kérdések hangzottak el.
Felső tagozatos rajzórán egy szógyűjtéssel kezdtünk, melyet az adott tananyag témakör anyagához illesztve rajzolták le a számukra pozitív szó kezdőbetűiből gyűjtött élményt.
Ezt követően ki is raktuk a pozitív szót.
Illetve a Halloween témakörben készítettünk papírból tököt és abba egy szívet hajtogattunk, melyre ráírtak, egy számunkra pozitív szót.
Az előseimmel is rajzok segítségével forgattuk át a rossz élményeiket pozitívba.
Majd egy iskolai teremdekorációs versenyen is készítettünk egy ingyenes pozitív üzenethúzást mind a gyermekek és pedagógusok számára. A szellem szájába benyúlva egy 5 literes befőttes üvegben voltak az üzenetek.
Nagyon nagy örömömre szolgált a sikere, az akciónknak.

Képek