„Pozitív gyerek vagyok!”

boldog1-1.jpg

Már a második lépcsőfokra, az optimizmus gyakorlása lépcsőjére léptünk fel ebben a hónapban. Az égig érő fa vagyok relaxációval kezdtünk, majd mikor már elég magassá, sudárrá változtunk, ellazultunk és a kezeinkkel az ingaórát utánoztuk.
A hónap dalára a „Pozitív gyerek vagyok”-ra együtt jót mozogtunk, ugráltunk .
Meghallgattuk a Tódi törpe varázsszemüvege mesét, és hozzákezdtünk a témafeldolgozásnak. Bizakodva, pozitív szemlélettel,sok örömmel beszélgettünk.
Majd elmondtuk a „csepp, csepp csepereg” mondókát, melyet követett egy nagyon klassz játék. Elutaztunk az esőerdőbe, és a pillangó csoportba varázsoltuk a trópusi hangulatot.
Esőt varázsoltunk hangokkal, melyet mi együttesen, közösen valósítottunk meg. Nagyon ügyes és figyelmes volt mindenki.
Majd következett a bátorságpróbánk a „Vigyázz a tócsára” játék, mely nagy sikert aratott , örömmel játszották. A kis tócsákat még a szél is fodrozta, úgyhogy nagyon óvatosan lépkedett minden kisgyermek.
Ezután még az esővarázsláshoz kapcsolódva jött az „esernyős célbadobós”játékunk. Ügyesen beledobálták a kis esőcseppeket a nyitott esermyőbe. Jó móka volt.
A boldogságóránk végén meghallgattuk a Zivatarlány dalát .
Majd Tódi Törpe házát színezhették ki szabadidőben.

Képek